Tudományról közérthetően

Egyetem

Az első évad nagy sikere után újabb 8 előadással folytatódik az egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café.

A Science Café szokatlan környezetben, az intézmény falain kívül népszerűsíti közérthető, olykor játékos formában a legfrissebb, legérdekesebb tudományos eredményeket.

Az előadások kéthetente, szerda délutánonként várják az érdeklődőket a Libri Könyvesboltban.

– A sorozatot 2013 októberében indítottuk útjára, egy tanév alatt 16 előadást szerveztünk. Az idén februártól folytatódó program 8 előadás keretében mutatja be az érdeklődőknek a Debreceni Egyetem legfrissebb, legérdekesebb tudományos eredményeit. Az oktatók, fiatal kutatók örömmel vállalják a szokatlan feladatot, hiszen a tudomány népszerűsítésének nem szabhatnak határt az egyetem falai. Az intézmény számára pedig fontos szempont, hogy a fiatalokkal még a gimnáziumi évek alatt, pályaválasztás előtt megismertessék, megszerettessék a tudományokat, hogy később, a felvételik idején majd ezt a szakterületet válasszák – mondta az unideb.hu portálnak Varga Zsolt, az egyetem Tudományos Igazgatóságának vezetője.

– A Libri Könyvesbolt és a Frei Kávéház olyan helyszín, ahol megfordulnak azok a középiskolás fiatalok, akikre közönségként számítunk az előadások során, de a rendezvényre mindenkit várunk, akit érdekelnek napjaink tudományos kérdései. Bár a program egyre növekvő népszerűsége miatt időben kell érkeznie annak, aki még szeretne ülőhelyhez (és egy kis süteményhez, kávéhoz) jutni – fogalmazott Mándy Zsuzsa, a Tudományos Igazgatóság munkatársa, a rendezvény fő szervezője.

A sorozat következő előadása 2015. február 18-án, szerdán 15 órakor kezdődik a Libri Könyvesboltban (Debrecen, Fórum Bevásárlóközpont), ahol Felszeghy Szabolcs, az Anatómiai, Szövet-és Fejlődéstani Intézet egyetemi docense tart előadást „Fogas kérdések a fejlődésbiológiában” címmel.

– Az őssejtek – mostani ismereteink szerint – több mint nyolcvanféle betegség kezelésére alkalmasak. Ezek köre egyre bővül, ezért kísérletes munkánk minden bizonnyal újabb tudományos eredményekkel szolgálhat. A „FOGAS” kérdések megválaszolásával újabb adatokkal szeretnénk hozzájárulni a FOGfejlődésben központi szerepet játszó géneknek, szabályzó fehérjéknek a fog eredetű szövetek regenerációjában játszott szerepéhez, emellett a fogtelep őssejtjeinek molekuláris mintázatát kívánjuk jobban megismerni – tudta meg az unideb.hu Felszeghy Szabolcstól.