Nem sportol a magyar

Egyetem

A Debreceni Egyetemen fiatal kutatók vizsgálták, hogy mennyi időt szánunk szabadidőnkből sportra. Eredményeiket tanulmánykötetben összegezték.

Míg Nyugat-Európában a teljes lakosság 60-70 százaléka, a skandináv országokban a 80-90 százaléka, addig a magyarok mindössze 8-18 százaléka sportol rendszeresen. A magyar nyugdíjasok, a kismamák, a kisgyermekesek és a dolgozók közül szinte senki sem fordít időt a mozgásra, de még a 15-29 éves korosztályban is csak 35 százalék az aktív fiatalok száma. A sportolás hiányára a leggyakoribb indok, az időhiány. Ezzel szemben egy átlag magyar napi három-négy órát tölt a televízió, vagy a számítógép előtt szabadidejében.

A Debreceni Egyetem szakemberei több kutatást végeztek a magyarok sportolási szokásairól, melyeket “A mozgás szabadsága: Szabadidősport gazdasági, társadalmi és egészségügyi megközelítései” című tanulmánykötetben foglaltak össze. Ezekről a vizsgálatokról beszélt részletesen a kötet szerkesztője, Perényi Szilvia, a DE GTK Sportgazdasági és – menedzsment Tanszék adjunktusa az FM90 Campus Rádiónak.

Az összeállítást ezen a linken hallgathatja meg.

 

unideb.hu