Egyetemtörténet fekete-fehérben III.

Egyetem

1942. május 17-én, pünkösd napján nyitotta meg kapuit a Borsos József tervei alapján fölépült, klasszicista stílust idéző egyetemi templom.

A templom építésének terve az egyetem 1912-es alapításától kezdve folyamatosan napirenden volt. Alapkövét azonban csak 1939. április 27-én, a Kollégium fennállásának 400. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozat részeként tették le.

A telek az egyetem tulajdona volt, az építési költségeket megosztva vállalta a Tiszántúli Református Egyházkerület, a debreceni református egyház, Debrecen városa és a magyar állam.

A Borsos József építész tervei szerint épült oszlopcsarnokos, timpanonnal lezárt épület fő frontja Debrecen legerőteljesebb építészeti stílusát, a klasszicizmust idézi. Belsejét Haranghy Jenő virágdíszes, kazettás mennyezete és színes üvegablakai díszítették, amelyek a II. világháborúban megsemmisültek.

A templomban elsősorban a Hittudományi Kar professzorai prédikáltak. Az elsőként megválasztott egyetemi lelkész, Szenes László szerint az egyetemi templomnak „az a hivatása, hogy állandó összekötő híd legyen a magasabbfokú oktatásért oly sok áldozatot hozó tiszántúli reformátusság és az állami Egyetem között Jelképesen szólva a Kollégium állandó nagykövete ez a templom”.

Az „Egyetemtörténet fekete-fehérben” sorozat III. része egykori fotók segítségével idézi fel az egyetemi templom építését és avatóünnepségét.

(forrás: A Debreceni Egyetem története 1912-2012)

unideb.hu