Majoros Péter Majka

Megpróbál megegyezni Majka és Fehérgyarmat polgármestere az elmaradt koncert körüli balhé után

Bulvár

Majka múlt vasárnap lépett volna fel Fehérgyarmaton, de a nem megfelelő technikai feltételek miatt lemondta azt, a koncertért kifizetett 8 millió forintot azonban felvette.

Dr. Péter Csaba polgármester szerette volna visszakérni ezt a pénzt az előadótól, mert szerinte nem volt akkora gond a technikával, mint ahogy Majka állította, hiszen az megfelelt korábban a Tankcsapdának vagy Rúzsa Magdinak is. A polgármester úgy döntött, jogi útra tereli az ügyet, de Majka sem elégedett, ő azt fontolgatta, hitelrontásért fog perelni.

Aztán jött egy váratlan fordulat.

Majka tegnap felhívott, abban maradtunk, hogy gondolkodik rajta, milyen lehetőség van a történtek orvoslására. Nem volt sárdobálás, nyilván mindenki megpróbálta a maga igazát bizonyítani, de nem a háborúskodás, hanem a megegyezés a cél

– nyilatkozta a Borsnak Dr. Péter Csaba, aki így vár a jogi lépésekkel is. Bízik abban, hogy valamilyen megoldás születik közöttük és hamarosan kiderül, hogy hibázott-e valaki és ha igen, ki tartozik felelősséggel az okozott kárért. Hozzátette, ha a szakemberek, akik a szerződést vizsgálják, arra jutnak, Majka nem hibázott, akkor elismeri, hogy jogos a pénz és jár neki a 8 millió forint.

A polgármester szerint ha a hang- és színpadtechnikáért felelős emberek hibáztak, ahogy Majka állítja, akkor egy különleges helyzet áll elő és kárpótolni kell az embereket, még akár az is lehet, Majka koncertet ad a városban. Ezzel kapcsolatban azonban vegyes érzelmei vannak a polgármesternek is. Olyan megoldást szeretne, ami mindenkinek jó.