Bálnák után a vadvirágok jöttek – interjú Török Zitával, a “vadvirág igazgatóval”

Wellness

„Végzettségem szerint vegyész vagyok, de ahogy mondani szokás, csak akasztott ember nem voltam még. Jelenleg már csak a Vadvirágom projekten dolgozom bővülő kis csapatunkkal, de voltam már recepcióstól kezdve norvégtanáron át a bálnatúrák idegenvezetőjeként is. Ami biztos pont, hogy a természet mindig visszahúz magához, és beszippant egy-egy számomra új csodájával.” – vallja Török Zita, és én, ahogy elolvastam ezt a bemutatkozást, már tudtam, hogy vele bizony beszélgetnem kell.

Az első kérdés könnyen adta magát: a bálnatúrák említése olyan volt számomra, mint csokoládé az édesszájúnak. Zita útja Norvégiába egy ösztöndíjjal kezdődött, majd szinte meg sem állt a sarkkörig, ahol érezte: hazaérkezett. Norvégul tanult és dolgozott, közel hat évet élt ott, mielőtt újabb álma követésére Dél-Amerikába indult.

„Peruban kezdtem, az őserdő volt a cél, aztán Chile következett. Mivel a pénzem fogyni kezdett, sátraztam és stoppoltam – de mindig minden megoldódott. Egy szlovén párral ismerkedtem meg, akiknek volt egy titkos bálnaleső helyük. Épp turisztikai vállalkozást terveztek, de kellett valaki, aki marad is helyben. Én pedig maradtam.” Így született meg az a cég, amelynek Zita a szívét-lelkét adta másfél évig – az Atacama-sivatag szélén, a Csendes-óceán partján, egy apró halászfaluban. A Humboldt-áramlat hozta hideg, oxigéndús víznek köszönhetően a bálnák jól láthatók és hallhatók voltak, és az év felében rendszeresen visszatértek. „Fantasztikus hely volt. A sarkköri halászfaluból egy sivatagi halászfaluba kerültem.” Az év felét Chilében, a másikat Hollandiában töltötte párja miatt. Végül úgy érezte, ideje továbblépni, így eladta a cégrészét – épp 2020. februárjában. Márciusban pedig jött, amit senki nem várt: a világjárvány. A csodával határos módon Zita és párja hat nap alatt hazaérkeztek Magyarországra.

Újratervezés – vadvirágokkal

A következő állomás Majosháza lett – pontosabban a családi nyaraló. Innen indult az újratervezés. Zita online kezdett norvégot tanítani, de közben visszatérhetett ahhoz, ami gyerekként már elvarázsolta: a virágmagok világa. „Mint sokan a COVID alatt, én is veteményest csináltam, kertészeti videókat néztem. Így találtam rá a beporzóbarát kertek témájára. Ráébredtem, mennyire égető probléma ez, és mennyire kevés hazai információ van róla. Amikor beköltöztünk a saját kis házunkba, elkezdtem a gyakorlatban is alkalmazni a megszerzett tudást.”

Zita nemcsak a méhekről beszél. Magyarországon több ezer beporzó faj él, nem csak a háziméh. Célja, hogy ezek számára vonzó, élhető kerteket alakítson ki – őshonos vadvirágokkal. Csakhogy hamar rájött: nincs, ahonnan megfelelő minőségű, célzott magkeveréket lehetne beszerezni. „Másfél éves kutatómunka kezdődött. Fajokat tanulmányoztam, magokat gyűjtöttem, próbáltam.” Így indult a Vadvirágom, amely nemcsak egy piaci rést, hanem egy ökológiai hiányt is betölt.

Kertész leszek – beporzóknak, gyerekeknek, madaraknak

Zita második gyermekét várta, és azt gondolta, lassan építgeti a vállalkozását. Másképp alakult. „2024. március 10-én, pont a beporzók napjára, minden készen lett. A fogadtatás óriási volt. A ‘majd csinálgatom’ tervből pillanatok alatt valós vállalkozás lett. Most már egy egész csapat dolgozik a Vadvirágom mögött.”

A magok többsége magyar termelőktől, gyűjtőktől származik – a vadvirágokat sokszor Zita maga gyűjti a Duna-parton. A külföldi kiegészítés holland, német és lengyel beszállítóktól érkezik. Minden keveréket ő maga próbál ki saját kertjében, részletes tartamkísérleteket végezve, hogy a vásárlóknak használható tanácsokat adhasson. „A vadvirágok másként működnek, mint a kerti virágok. Sok közülük ősszel vethető, és csak tavasszal csírázik. A virágzásra türelemmel kell várni – egy-másfél év is lehet. Éppen ezért keverékeimbe mindig kerül némi egynyári is, hogy már az első évben legyen virág, öröm és beporzó.”

A Vadvirágom kínálata színes, ötletes és inspiráló: a „Madárcsalogató magkeverék” egyszerre virágos rétet, beporzóknak táplálékot, télen pedig madaraknak eleséget kínál. A „Kertész leszek” keverék gyerekeknek készült, mérgező növények nélkül, balkonládába is ültethető.

És ezzel még nincs vége

Zita fejében tele van új tervekkel: dolgozik ehető virágkeveréken, extra alacsony növésű vadvirágos mixen, és folyamatosan figyeli, mire van igény. A Vadvirágom mára nemcsak webáruház, hanem közösség is lett – azok találkoznak itt, akik hisznek abban, hogy lehet másképp is: természetközelien, fenntarthatóan, virágokkal, méhekkel, madarakkal, egy kicsi kertben vagy akár csak egy balkonládában.

– Szöőr Bea –

Fotó: Török Zita

Kezdőkép: Tulajdonos, Török Zita