Már csütörtökön megtelnek a húsvéti szálláshelyek

Wellness

Már csütörtökön megtelnek a magyarországi szálláshelyek a húsvéti hosszú hétvégén, idén minden szállástípus iránt jelentős volt az érdeklődés – mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke kedden Budapesten, a szövetség megalakulásának 50. évfordulója alkalmából tartott emlékülésen az MTI-nek.

Könnyid László hozzátette: a forgalomnövekedés a tavalyi évhez képest kétszámjegyű lehet az előfoglalások alapján, a szobák átlagára mintegy 20 százalékkal magasabb egy átlagos hétvégéhez képest. Nemcsak a vízparti, hanem a hegyvidéki szálláshelyek is csaknem teltházzal üzemelnek majd – mondta. Az ünnepen jellemzően a családosok utaznak, és a szállodák mellett a panziók és az apartmanok is 90 százalék körüli töltöttséggel üzemelnek majd.

Az elnök az évfordulón kiemelte: Magyarország legmeghatározóbb turisztikai szervezete főként az ágazatban dolgozók jobb megélhetéséért lobbizik. Az érdekképviseletet a magyar szállodaipar fejlesztése, a szolgáltatások színvonalának emelése, illetve a szállodaipar belföldi és külföldi képviseletére hozták létre.

Hozzátette: ezek a feladatok azóta is adottak azzal együtt, hogy az ágazat kiemelkedő eredményeket ér el évről-évre.

Niklai Ákos, a MSZÉSZ tiszteletbeli elnöke, a HOTREC (az Európai Unió tagországai szálloda, éttermi és kávéházi szövetségeinek konföderációja) alelnöke köszöntőjében elmondta: nehéz időben, zárt országban alakult meg a szövetség. A legnagyobb sikernek a szállodák minősítését és osztályba sorolását nevezte.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 1968. március 30-án 17 szálloda részvételével alakult, jelenlegi tagsága meghaladja az 500-at. Közöttük több mint 400 szálloda található, mintegy 36 ezer szállodai szobával, ezek a belföldi hotelkapacitás közel 60 százalékát képviselik, tagja továbbá 7 szállodalánc, 30 önálló étterem, 20 közép- és felsőfokú oktatási intézmény, valamint több mint 100 társult tagja van.

Az idén 100 éves Danubius Hotel Gellért szállodában megtartott ülésen Könnyid László és Rózsa Judit, az alapító elnök, Rózsa Miklós lánya díjakat adott át annak a 12 szállodának, amelyek megalakulása óta tagjai a szervezetnek.