Van valami egészen sajátos abban, ahogyan Oroszországban működik a gravitáció. Úgy tűnik, a fizika törvényei másként hatnak, ha az ember véletlenül túl hangosan gondolkodik – mondjuk a Kreml politikájáról, a háborúról, a korrupcióról vagy netán arról, hogy talán nem helyes minden kérdést Putyin elvtárshoz visszavezetni.
Évek óta szinte ipari mennyiségben hullanak ki az emberek különböző magasságokból. Oligarchák, energetikai vállalatok vezetői, orvosok, tisztviselők, haditudósítók, sportolók, sőt, még kazah bankárok is. Mindegyikük valahogyan elvétette a lépést. Megcsúsztak. Megbotlottak. Átestek a balkon korlátján. A legszerencsétlenebbek háromszor is, mielőtt földet értek.
Nehéz nem aggódni ezekért az emberekért – és közben nem mosolyogni kínosan azon, mennyire átlátszó lett a “véletlenek” sűrű egymásutánja. Van valami szinte meghatóan konzervatív abban, ahogyan a modern Oroszország a régi módszerekhez nyúl vissza. A 21. században, amikor már bonyolult kibertámadásokkal lehet választásokat befolyásolni, Moszkvában még mindig ablakon keresztül “ejtenek” véleményt.
És nem, természetesen nincs szó politikai indíttatásról. A hivatalos jelentések szerint a kiesések hátterében mindig valamilyen sajnálatos egészségügyi állapot, mentális kimerültség, vagy munkából eredő stressz áll. Sőt, némely esetben még azt is megtudjuk, hogy az illető “a halála előtt szokatlanul csendes volt”, mintha ez bármit is megmagyarázna – vagy inkább előre jelezne.
De aggodalomra semmi ok. A hatóságok mindig kivizsgálják az eseteket. Gyorsan, hatékonyan, és lehetőleg a lehető legnagyobb diszkrécióval. Az eredmény szinte mindig ugyanaz: tragikus baleset.
Közben lassan eljutunk odáig, hogy aki három hétnél tovább él egy orosz energiacég vezetőjeként, vagy kimondja a “háború” szót a televízióban, az már hősi túlélőnek számít. Sportolók, üzletemberek, sőt, időnként még papok is szembesülnek azzal, hogy nem elég hazafinak lenni – Putyin-kompatibilisnek is kell látszani.
Persze, lehet legyinteni. Lehet azt mondani, hogy “ott ez a rendszer”, “minek szólt bele”, “miért nem hallgatott”. De ha egy országban a kritika ára a halál, ott nem az emberek a naivak – hanem a rendszer a beteg.
Az igazság az, hogy ez nem csak Oroszország belügye. Ez egy hideglelős figyelmeztetés mindannyiunknak: hová vezet, ha a hatalom arroganciája mindent felülír. Ahol már nem kell ellenségnek lenni, elég, ha valaki túl sokat tud. Vagy túl magas szinten dolgozik. Vagy túl közel állt valakihez, aki egyszer rossz oldalon állt.
Kétségtelen, hogy a gravitáció létezik. De Oroszországban úgy tűnik, nem a fizika törvényei döntik el, ki zuhan – hanem a politika. És ez már rég nem vicces, még ha néha abszurd is. Ez egyszerre félelmetes, szomorú és riasztó.
Ahogy egyre több “véletlen” történik, egyre inkább úgy tűnik: valaki odafent nagyon szeretné, ha ezek az emberek odalent maradnának.
– Szilágyi Szabolcs –
