25 évesen elhunyt Angus Cloud, az Eufória című sorozat sztárja

Világ

Elhunyt 25 éves korában Angus Cloud, az Eufória című sorozat sztárja hétfőn a kaliforniai Oaklandben található otthonában – ismertette a BBC honlapján az amerikai színész családjára és menedzserére hivatkozva.

Cloud a sorozatban Fezco “Fez” O’Neill kábítószerkereskedő szerepét alakította. A család közleménye szerint Cloud a múlt héten vett részt apja temetésén Íroroszágban, ami nagyon megviselte. “Angus nyíltan beszélt mentális problémáiról, s reméljük, hogy eltávozása emlékeztetőül szolgál másoknak, hogy nem vagyunk egyedül, és nem kell csendben folytatnunk az ilyen küzdelmeket” – olvasható a család állásfoglalásában.

“Reméljük, hogy a világ emlékezetébe vési őt humoráért, nevetéséért és a szeretetéért” – tették hozzá. Halála okát még nem erősítették meg. Cloudnak két kisebb filmes szerepe volt a North Hollywood és a The Line című alkotásokban, valamint szerepelt egyebek között Becky G, Karol G és Juice WRLD videóklipjeiben. Áttörést számára az Eufória című HBO-sikersorozat hozta meg.