Debrecen, DVSC Labdarúgó Akadémia, foci, futball

Két török klub is bejelentette, hogy a földrengés miatt nem folytatja a szereplését a török labdarúgó-bajnokságban

Világ

A Hatayspor után a Gaziantep sem folytatja szereplését a török labdarúgó-bajnokságban a hét eleji, pusztító földrengés következményei miatt.

Az élvonalbeli együttes visszalépését vasárnap jelentették be. Gaziantep tartomány a földrengés epicentrumának közelében található, így ott különösen súlyos károkat okozott a természeti katasztrófa. “Klubunk a jelenlegi nehéz körülmények között nem tudja folytatni a sporttevékenységet” – áll a klub közleményében.

A döntés bejelentése előtt a Gaziantep 22 mérkőzésen szerzett 25 pontjával a 10. helyet foglalta el a Süper Ligben.
Csütörtökön a Hatayspor lépett vissza a török bajnokság legfelső osztályától, amelyben így 17 csapat maradt. A jelenleg szünetelő idény várhatóan márciusban folytatódik. A Törökországot és Szíriát hétfőn megrázó, 7,8-as erősségű földrengés és az utórengések halálos áldozatainak száma az ENSZ összesítése szerint már meghaladja a 28 ezret.