A kínai járványügyi központ vezetője elismerte, hogy nem túl hatékonyak a vakcináik

Világ

„Nem túl magas” a hatékonysága a jelenleg használt kínai koronavírus-elleni vakcináknak – mondta szombaton egy Csengtuban tartott rendezvényen a kínai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ vezetője.

Az AP tudósítása szerint Gao Fu az inaktivált vírust tartalmazó vakcinákkal kapcsolatban úgy vélekedett, az mRNS-alapú vakcinákhoz hasonlítva kínaiak teljesítenek gyengébben.

A kínai Sinopharm és a Sinovac vakcina elölt vírust tartalmaz, és egészen eddig a kínai állami propaganda igyekezett kétséget ébreszteni az olyan mRNS-alapú védőoltások ellen, mint a Pfizer-Biontech, vagy a Moderna. A járványügyi központ másik tisztviselője közölte, hogy a Kínában fejlesztett mRNS-sel dolgozó vakcinák is a klinikai tesztelés szakaszába léptek.

https://debreceninap.hu/orszag/2021/03/12/ketszer-annyiba-kerult-magyarorszagnak-a-kinai-oltoanyag-mint-az-eu-nak-a-pfizer-vakcinaja/

Az AP azt is megemlíti, hogy a Sinovac vakcina hatásosságát brazil kutatók mindössze 50,4 százalékosnak találták. Ezzel szemben a Pfizer-BioNTech-féle oltóanyag ugyanezen a teszten 97 százalékot ért el. Szakértők szerint a különféle technológiával működő oltások kombinálása növelheti a hatékonyságot. Nagy-Britanniában például a hagyományos módszerrel készült AstraZeneca és a Pfizer lehetséges kombinációját tanulmányozzák kutatók.