Trump: az amerikai-kínai viszony “súlyosan károsodott”

Világ
Koronavírus

Az amerikai-kínai viszonyt a koronavírus-válság “súlyosan károsította” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, útban Floridába a repülőgépen vele utazó újságíróknak.

Az elnök ismételten úgy vélekedett, hogy Kína “leállíthatta volna” a világjárvány kirobbanását, de “ezt nem tette meg”. Kifejtette azt is, hogy ezért – mint fogalmazott -“pillanatnyilag” nem gondolkodik a januárban megkötött amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás újabb szakaszának megnyitásában. “Őszintén szólva, csomó más dolog jár a fejemben” – mondta.

Trump a Egyesült Államok – közel-keleti hadműveletekkel is foglalkozó – Központi Parancsnokságának (Centcom) tampai központjában tartott tájékoztatóra indult Floridába, majd helyi idő szerint pénteken este egy választási adománygyűjtő rendezvényen vesz részt.

Indulása előtt a Twitteren jelezte, hogy a New Hampshire államban lévő Portsmouth városában tervezett szombati kampánygyűlését egy-két héttel elhalasztja az Egyesült Államok keleti partja felé közelítő Fay trópusi vihar miatt. A rendezvény elhalasztását Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője is megerősítette.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.