Washington ismét figyelmeztette Kínát: Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét

Világ

Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét – figyelmeztette Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője Kínát a kedden tartott sajtókonferenciáján.

McEnany kifejtette: az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump “elégedetlen” azzal, hogy – szerinte – Kína meg akarja fosztani Hongkongot az autonómiájától.

“Nehéz elképzelni, hogyan maradhatna Hongkong továbbra is pénzügyi központ, ha Kína veszi át felette az ellenőrzést” – fogalmazta meg a Fehér Ház álláspontját a szóvivőnő.

Az amerikai kormányzat nem először fejezte ki elégedetlenségét a kínai parlamentben pénteken előterjesztett, Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezet miatt, s nem először figyelmeztette Kínát, hogy a törvény elfogadása esetén Hongkong autonómiája csorbulna, ez pedig következményekkel járna az amerikai-kínai viszonyra is.

A pekingi parlament pénteken megkezdődött ülésszakán terjesztették elő azt a törvényt, amely betiltaná a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a központi kormányzat ellen irányuló, “felforgatónak” minősített cselekményeket. A törvénytervezetet várhatóan csütörtökön fogadja el a kínai parlament, megkerülve a hongkongi törvényhozást. Hongkongban vasárnap ugyan ezrek tiltakoztak a jogszabály ellen, azt skandálva, hogy “Hongkong függetlensége az egyetlen járható út”, de több hongkongi tisztségviselő is védelmébe vette a várható törvényt, azt hangoztatva, hogy “terrorveszély” miatt van rá szükség.

Carrie Lam hongkongi kormányzó is Peking mellé állt az ügyben, és úgy ítélte meg, hogy alaptalanok a helybéliek és a külföldi beruházók aggodalmai.

“Hongkongban a szabadságjogokat meg fogjuk őrizni, dinamizmusa, a jogállamisággal, az igazságszolgáltatás függetlenségével és a szabadságjogokkal kapcsolatos értékrendje változatlan marad” – jelentette ki Lam, hozzátéve, hogy a törvény “csak maroknyi bűnöző ellen irányul, és a lakosság elsöprő többségének védelmét szolgálja”.

Az amerikai kormányzat álláspontja szerint azonban ez nem így van. Vasárnap Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadó, őt megelőzően pedig Mike Pompeo külügyminiszter emlékeztette Kínát a Hongkonggal kapcsolatos – az 1984-ben aláírt brit-kínai nyilatkozatban rögzített – kötelezettségvállalásainak betartására.

Pompeo egy múlt heti sajtókonferenciáján egyenesen úgy fogalmazott: a törvény elfogadása a “lélekharang” megkondítását jelentené Hongkong számára. Az amerikai diplomácia irányítója fel is szólította Pekinget “végzetes javaslata” átgondolására, valamint nemzetközi kötelezettségeinek, Hongkong magas szintű autonómiájának és demokratikus intézményrendszerének tiszteletben tartására.