Bukarest áthelyezi izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe

Világ

Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe – jelentette be Viorica Dancila román kormányfő vasárnap Washingtonban.

Dancila az Egyesült Államok legbefolyásosabb Izrael-barát lobbija, az Amerikai Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) vasárnap kezdődött három napos tanácskozásán vesz részt. A román politikus az elsők között mondott beszédet a zárt körű tanácskozáson vasárnap délután.

“Én, Románia miniszterelnöke és a kormány, amelyet irányítok, át fogjuk helyezni nagykövetségünket Jeruzsálembe, Izrael Állam fővárosába” – fogalmazott a román kormányfő a beszéd sajtóhoz eljuttatott leirata szerint. Dancila leszögezte azt is: Izrael Állam és a zsidó közösség támogatása Románia részéről “töretlen”. “Eltökélt vagyok abban, hogy hozzájáruljak az Izrael és az egész Európai Unió közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy Románia “Izrael Állam és a zsidó nép lojális barátja” és és leghűségesebb európai támogatója. Viorica Dancila beszéde előtt Juan Orlando Hernández hondurasi elnök szintén arról beszélt, hogy országa azonnal megnyitja diplomáciai misszióját Jeruzsálemban.

Az AIPAC éves politikai konferenciája a lobbiszervezet legnagyobb szabású tanácskozása. Az idei konferencián szokás szerint rész vesz az izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu, akit a hét elején a Fehér Házban fogad Donald Trump elnök. Beszédet mond a rendezvényen Mike Pence amerikai alelnök, Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója, akárcsak az amerikai kongresszus vezető politikusai, köztük Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője és Chuck Schumer, a felsőház demokrata párti frakciójának irányítója, valamint több befolyásos amerikai politikus. A Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsai bojkottálják a rendezvényt.