Letette a hivatali esküt Brazília új elnöke

Világ

Letette a hivatali esküt kedden a parlamentben Jair Bolsonaro, Brazília jobboldali elnöke.

A 63 éves nyugalmazott katonatiszttől, aki parlamenti képviselő is volt, egyebek között azt várják, hogy

megszüntesse a súlyos korrupciót és az utcai erőszakot, amely miatt az emberölések összesített száma alapján Brazília a világ vezető országa. Bolsonaro Donald Trump amerikai elnök csodálója.

A korrupció elleni küzdelmen kívül fontos ígéretet tett a fegyverviselés szabályainak enyhítésére is. Ezek az ígéretek mozgósították a konzervatívokat és a szélsőjobboldalt, amely felsorakozott mögötte. Az elnökválasztáson a szavazatok mintegy 56 százalékát kapta meg.

 

Az eskütételre érkezett tömeg létszáma jóval alacsonyabb volt a vártnál – jegyezte meg az AP hírügynökség.

Kormányzati illetékesek előzőleg 500 ezer emberre számítottak, de a parlament körül számukra kijelölt területek jó része üresen maradt.

A beiktatást nagyon szigorú biztonsági intézkedések előzték meg és kísérték. A sajtó tudósítói különösen arra panaszkodtak, hogy a ceremónia kezdete előtt már hét órával jelentkezniük kellett a helyszínen.

Az ünnepélyes aktuson jelen volt a világ számos politikusa, köztük Orbán Viktor miniszterelnök.

 

(MTI)