Szakértő: biológiai fegyver veszélye miatt kerülhettek Amerikában karanténba repülők

Világ

Biológiai fegyver alkalmazásának gyanúja miatt kerülhetett karanténba három repülő amerikai reptereken – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Azzal kapcsolatban, hogy kiderült, csupán a mekkai zarándokok fertőződtek meg tömegesen influenzával, a szakértő figyelmeztetett: az influenza tünetei megegyeznek a lépfenével.
Közlése szerint, amikor fegyverekről beszélünk, számba kell venni a biológiai fegyvereket is. Példaként említette: egy biztonsági kutatóintézet néhány éve lemodellezte azt a helyzetet, amikor terroristák fekete himlővel megfertőzött öngyilkos merénylőket küldenek szét a világban.

A járvány fél év alatt 300 millió áldozatot követelne a tanulmány szerint – mondta Gyarmati István.