EU–NATO: közös nyilatkozat az együttműködés elmélyítésének jegyében

Világ

A mai napon Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, valamint Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára együttes nyilatkozatot írt alá, mely új szintre emeli az EU és a NATO közötti partnerséget. A nyilatkozat aláírásával a felek újonnan megerősítik, hogy polgáraik biztonsága érdekében elkötelezettek az együttműködés folytatása mellett. Az EU és a NATO teljes gőzzel folytatja a közös munkát annak a 74 konkrét intézkedésnek a megvalósítása céljából, melyeket a 2016-ban, Varsóban elfogadott közös nyilatkozatban meghatározott hét együttműködési területen hajtanak végre közös erővel. Ezek közé a területek közé tartozik többek között a hibrid fenyegetések elleni fellépés, a kiberbiztonság javítása, a védelmi kapacitások fejlesztése, valamint közös hadgyakorlatok lefolytatása. Az EU–NATO együttműködés szerves részét képezi az európai biztonság és védelem megerősítése érdekében végzett uniós munkának.