Sürgősségi szívműtéten esett át Arnold Schwarzenegger

Világ

Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzón, Hollywood korábbi sztárján sürgősséggel szívműtétet hajtottak végre az után, hogy sikertelennek bizonyult szívkatéterezése – adta hírül pénteken a TMZ amerikai celebhírportál.

A beavatkozás több órán át tartott, azóta Schwarzenegger állapota stabil.

A 70 éves Schwarzenegger csütörtökön érkezett a Cedars-Sinai kórházba szívkatéterezésre.

A honlap úgy értesült, hogy a beavatkozás egy kísérleti eljárás volt, amelynek során komplikációk léptek fel. Az orvosok felkészültek arra, hogy sikertelen lehet a katéterezés, és azonnal úgy döntöttek, hogy nyitott szívműtétet végeznek nála.

Nem ez az első alkalom, hogy Arnold Schwarzenegger szívműtéten esett át, 1997-ben aortabillenytyű cserét végeztek nála. Bár akkor az orvosok még nem látták szükségét a beavatkozásnak, a színész úgy döntött, hogy végezzék el a műtét addig, amíg fiatal. Akkor örökletes betegséggel magyarázta állapotát, amelynek semmi köze sincs a testépítőként szedett szteroidokhoz – olvasható a honlapon.

Az 1947-ben Ausztriában született Schwarzenegger 2003 és 2011 között volt Kalifornia állam kormányzója.