Bárány Donát gólja az Ado den Haag csapatában

Bárány Donát gólt szerzett első holland bajnokiján, Marco Rossi behívta a válogatott keretbe

Sport

A kétszeres magyar válogatott Bárány Donát góljával a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Den Haag 1-1-es döntetlent játszott szombaton hazai pályán a Cambuur együttesével, Vancsa Zalán pedig gólpasszt adott a svéd élvonalban.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!
👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

A Debrecentől szerződtetett Bárány a 69. percben lépett pályára, öt perccel később pedig egyenlített. A támadó a múlt héten fél év kihagyás után játszott újra tétmérkőzésen, miután márciusban a görögök elleni válogatott felkészülési mérkőzésen bokaszalag-szakadást szenvedett, de az operáció és a rehabilitáció ellenére a nyáron a hágai klub szerződtette. A döntetlen ellenére a Den Haag hét mérkőzés után is sereghajtó, mert még nem nyert ebben a bajnokságban.

Bárány Donát gólja:

Vancsa Zalán gólpasszával a Sirius kétgólosra növelte az előnyét, végül pedig 2-1-re győzött az Örgryte vendégeként a svéd első osztályban. A szintén kétszeres magyar válogatott szélső a kezdőcsapat tagjaként 71 perc játékidőt kapott. Győzelmével a Sirius nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt tíz pont előnnyel áll a tabella élén.

A kapus Tóth Balázs is a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára az angol másodosztályban, a Blackburn Rovers pedig 2-2-es döntetlent játszott a Porthsmouth otthonában, és a 16. helyen áll a húszcsapatos mezőnyben.

Szűcs Tamás végigjátszotta a Famalicao mérkőzését a portugál élvonalban, csapata pedig 4-0-ra győzött idegenben a Nacional ellen, illetve Szalai Gábor, a Maritimo hátvédje is végig a pályán volt a Gil Vicente otthonában elért 1-1-es döntetlennél. A Mariztimo a 11., a Famalicao a 12. helyen áll a tabellán.

Szűcs Kornél piros lapot kapott a 89. percben, a szerb bajnokságban szereplő Vojvodina pedig 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán Novi Beograddal. A négyszeres válogatott védő csapat tíz forduló után a második helyen áll a tabellán.

A válogatott kerete

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez.

A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői tájékoztatása szerint a Galatasaray és West Bromwich Albion futballistája egyaránt sérülés miatt nem állhat Marco Rossi rendelkezésére.

A szövetségi kapitány a Puskás Akadémiából Nagy Zsoltot és a Vasasból az újonc Tóth Milánt hívta be a hiányzók pótlására.

A keretből korábban ugyancsak sérülés miatt esett ki Varga Barnabás, akinek a helyére Bárány Donát került.

A keret hétfőn (ma) találkozik Telkiben. A magyar válogatott pénteken Ukrajnát, egy hétre rá Georgiát fogadja a Puskás Arénában, jövő hétfőn Belfastban Észak-Írország, október 5-én pedig Nagyszombaton Ukrajna ellen lép pályára a Nemzetek Ligája második vonalának megfelelő B divízióban.

A magyar labdarúgó-válogatott kerete:

kapusok:

Gundel-Takács Bence (Zalaegerszegi TE FC), Pécsi Ármin (Hartberg), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)

védők:

Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Csinger Márk (FC Groningen), Doktorics Áron (Vasas FC), Kerkez Milos (FC Liverpool), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn), Willi Orbán (RB Leipzig), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Szűcs Kornél (Vojvodina), Várkonyi Bence (Qarabag)

középpályások:

Csongvai Áron (Saint-Etienne), Schäfer András (Union Berlin), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Szűcs Tamás (Famalicao), Tóth Alex (Bournemouth), Tóth Rajmund (Konyaspor), Vitális Milán (AEK Athén)

támadók:

Jurek Gábor (MTK Budapest), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Redzic Damir (Red Bull Salzburg), Szalai József (Paksi FC), Bárány Donát (ADO Den Haag), Tóth Milán (Vasas)