Takács Boglárka

Takács Boglárka döntős 200 méteren az atlétikai Eb-n

Sport

Takács Boglárka szerdai elődöntős futamában harmadik lett és 22.77 másodperces idejével továbbjutott a csütörtöki fináléba a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!
👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

Az MTK 60, 100 és 200 méteren is országos csúcstartó sprintere 200-as szereplését nehéz napok előzték meg. Hétfőn 100 méteren előbb – nagy hátszélben elért – 10.93 másodperces nagyszerű futással elődöntőbe jutott, majd ott az első pár rosszabb lépését követően nagy hajrával futamharmadik lett, de 11.13 másodperces szezoncsúcsa nem volt elég a fináléhoz, melyről egyetlen századdal maradt le.

A kiesés hétfő este láthatóan nagyon rosszul érintette, majd szerdán azt is elárulta, hogy minden korábbinál jobban fájt neki az elődöntős búcsú, mert azt érezte és mindenki láthatta is, hogy az egész mezőny egyik, ha nem a leggyorsabbja volt a végsebességet tekintve.

Szavai szerint kedden megpróbálta lezárni magában a történteket, hangulatán pedig sokat javított a keddi esti kiemelkedő magyar szereplés Birminghamben, Halász Bence kalapácsvető aranya, Enyingi Patrik és Molnár Attila 400-as döntőbe jutása és Kozák Luca 100 gátas ötödik helye.

Ilyen előzmények után térdelt rajtgépbe szerda délelőtt és futott az első lépéstől az utolsóig kiválóan a félkörös távon, melyből az első kör messze legjobb idejével, 22.84 másodperccel jutott tovább.

Az elődöntőben három futamot rendeztek, amelyekből az első két-két helyezett, illetve a további két legjobb időt elérő került be a csütörtöki fináléba.

Németh Roland tanítványa a második futam kilences pályáján futott, közvetlenül mögötte pedig a 100 bajnoka és a 200 talán első számú esélyese, a hazai Amy Hunt.

A rajtot követően a 24 éves magyar remekül kapott lábra, s bár Hunt gyorsan mellé ért, a célegyenesbe a harmadik helyen fordult be. Az utolsó 50-en közelített a második spanyol Jael Bestuéra, akit ugyan nem tudott befogni, de szorosan mögötte ért be harmadik helyen a célba.

A futamot nagy fölénnyel megnyerő Hunt 22.37 másodpercet ért el, míg Bestué mögötte 22.69-et produkált. Takács idei legjobbját futotta 22.77 másodperccel, amivel két futam után a legjobb nem továbbjutó volt.

Az utolsó futamban aztán már a hajrában látszott, hogy legfeljebb a futamharmadik lehet majd nála jobb, s végül ez így is lett.

Takács Boglárka így a második továbbjutó idővel került be a fináléba, amelyet közép-európai idő szerint 22.50-től rendeznek a negyedik versenynapon.

“Továbbra is százas sprinternek tartom magam, de nagyon örülök a döntőbe jutásnak”

– mondta az MTI-nek Takács Boglárka, hozzátéve, hogy azért is értékes a mostani finálé, mert nem is igazán szokott 200-ra készülni.

“Nagyon sok tapasztalat, mentális felkészülés kell még ehhez a kétszázhoz. A mostani inkább egy küzdős futás volt. Nagyon akartam a döntőbe jutást és nem sikerült azt a lazaságot belevinni, amivel én igazán sebességet tudok elérni. Az sem segített, hogy Amy korábban utolért, mint vártam, és abban a pillanatban megtört a ritmusom. Ettől függetlenül persze ez az eredmény nem olyan rossz. Holnap valószínűleg nem olyan pályán fogok futni, amilyet igazán szeretek, de futottam én már korosztályos Eb-döntőben legbelül és csak egy hajszállal maradtam le az aranyéremről.”