A Debrecen anyagi és szakmai okok miatt nem nevezett a női kézilabda Bajnokok Ligája következő idényére.
A DVSC Skyline honlapjának csütörtöki beszámolója felidézi, hogy a csapat a 2023/24-es és a 2025/26-os szezonban is a BL-ben szerepelt, és mindkétszer továbbjutott a csoportkörből, majd a rájátszás első fordulójában búcsúzott.
“A Bajnokok Ligája következő kiírására keddig lehetett nevezni. Mivel a határidőig semmilyen információt nem kaptunk arról, hogy a magyar bajnokságban résztvevő csapatok milyen és mekkora összegű központi támogatásra számíthatnak, a klub vezetősége szerint felelőtlenség lett volna pályázni a részvételre”
– írták.
Hangsúlyozták: az európai szövetség (EHF) aktuális premizálási rendszerében egy-egy BL-ben töltött szezon több tízmillió forintos veszteséget jelent a klubnak, ezért döntöttek úgy, hogy a kevesebb költséggel járó Európa Liga-szereplést választják.
Ami a szakmai okokat illeti: irányítóposzton jelenleg két sérültje is van a Debrecennek. Jovana Jovovic leghamarabb októberben, Szabó Nina pedig vélhetően csak márciusban térhet vissza a pályára.
“Szakmai szempontból felelőtlenség lett volna egy irányítóval nekivágni a szeptemberben kezdődő BL-idénynek. Az Európa Liga csoportmérkőzései viszont csak jövő januárban kezdődnek, illetve, ha selejtezőt kell játszanunk novemberben, addigra Jovovic várhatóan már hadra fogható lesz”
– magyarázták.
A közlemény leszögezte: a klub anyagi helyzete továbbra is stabil, mivel továbbra is lojális az a támogatói kör, amelyet az elmúlt évtizedben a csapat mellé állítottak. A DVSC a következő szezonban is a dobogót célozza meg a bajnokságban és a Magyar Kupában, míg az Európa Ligában a legjobb négy közé jutás a célja.