Nehezen szántam rá magam erre az összefoglalóra, mert ismét egy csalódással gazdagabban tértem haza a Nagyerdőről. Pedig milyen jól indult a hangolódás a Fehérvár ellen! Aztán végül ismét csak bosszankodhattunk a lefújás után, ami különösen fájó, tekintve, hogy a DVSC egy hatpontos mérkőzésen – nincs rá jobb szó – saját magát szabotálta. Így, elnézve a tavasz további menetrendjét, lassan az esélytelenek nyugalmával játszhatunk.
Voltak baljós előjelek?
Nem szívesen írok ilyet, de így utólag, alaposan rápihenve erre az írásra, be kell ismernem, hogy voltak baljós előjelek, amelyeket igyekeztem figyelmen kívül hagyni.
Elsőként az időjárás szolgált ilyennel: napsütéses, tavaszias időben indultam el a Víztoronyban ismét megrendezett Match Day Festivalra, amikor is bő egy órával a kezdés előtt fekete felhők lepték el a stadion egét. Sovány vigasz, hogy végül eső nem esett.
Miként a hangolódáson, úgy a családi ebédnél is akadt egy apró kellemetlenség: a paprikás krumpli mellé adott műanyag kanál széle igencsak sorjás volt, így aki nem figyelt kellőképpen, könnyen megsebezhette a szája szélét. Az étel bár nagyon finom volt, az evőeszköz minősége rontott az élvezeti értékén.
Végül, de nem utolsó sorban, amikor megpillantottam a mérkőzésre kirendelt bíró személyét, nem éppen a kincstári optimizmus járt át.
Mi lett volna, ha?
Ezútta nem „szakmáznék”, így a kezdőcsapat sem annyira lényeges, hiszen sosem tudhatjuk meg, hogyan alakult volna a mérkőzés forgatókönyve, ha Malinov – ahogy a szurkolók becézik, a bolgár „Bódi” – nem ügyetlenkedik el egy egyszerűnek tűnő hazaadást. Gyakorlatilag magunkat hoztuk szörnyen nehéz helyzetbe, amit Saponjic köszönt szépen, és kihasználta a kínálkozó lehetőséget.
De ez olyan, mintha megkérdeznénk, mi lett volna, ha Steven Gerrard nem csúszik el a Chelsea elleni sorsdöntő összecsapáson több mint tíz éve? Valószínűleg eggyel több bajnoki címe lenne a Liverpoolnak. Az ilyen gondolatok azonban nem segítenek rajtunk, hiszen az első félidőben nekünk is volt egy nagy esélyünk: Dala szerencsétlenkedése után Maurides elkörülményeskedte a majdhogynem üres kapus ziccert. Így törvényszerű volt a bukás. Az első félidőben Pető Tamás csapatának egyetlen helyzete volt, amit kihasználtak, míg mi képtelenek voltunk betalálni.
Gyors gólváltás az elején
A szünetben még reménykedtünk. Aztán az 53. percben újra villant a Fehérvár, és Katona közelről nem hibázott. A találatot követően egyre inkább felhangzott az idei szezonban már többször elhangzott „Kurva gyenge” rigmus, valamint új elemként az „NB II Keleti csoport” skandálás. Hat perccel később Domingues csöndesítette el némileg a kórust, amikor Holender hibáját kihasználva betalált.
Összegzés
Nagyon hiányzik a középpályáról Amos Youga, hiszen nélküle nem olyan stabil a játékunk. A DVSC ezzel az újabb vereséggel még mindig nem szerezte meg huszadik pontját sem, ami különösen arcpirító, és csak a paksiak kecskeméti döntetlenje miatt nem csúszott az utolsó helyre. Vasárnap a Ferencváros jön – ami nem kecsegtet sok jóval. Egy szó, mint száz: lassan megbarátkozhatunk az NB II gondolatával.
– Faragó László –
