Vasárnap rendezik a labdarúgó NB I 19. fordulójának “szuperrangadóját”: a hét közben a zalaegerszegi döntetlennel az élre ugró Ferencváros a második helyezett Puskás Akadémia vendégeként lép pályára. A mérkőzés előtt a felcsúti klub alapítója, Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor nyilatkozott a Puskás Akadémia hivatalos honlapjának.
“Először is, maradjunk visszafogottak” – kezdte gondolatait a kormányfő a közelgő találkozóval kapcsolatban a puskasakademia.hu-nak. “A Fradi nagy klub, hatalmas szurkolótáborral, óriási hagyománnyal, az ő céljuk megnyerni a bajnokságot és méltó módon képviselni Magyarországot a nemzetközi porondon. A mi küldetésünk teljesen más. Mi akadémiai klub vagyunk, a küldetésünk, hogy minden évben beépítsünk a felnőttcsapatba legalább két fiatal tehetséget, azon túl én csak annyit várok a csapattól, hogy ne essen ki.”
Orbán Viktor szerint az eddigi szezonban “másfél” fiatalt sikerült beépíteni a csapatba.
“Ebben a minap nem teljesen értettünk egyet Hornyák Zsolt mesterrel, hiszen én úgy számolok, hogy Markgráf Ákos lett stabil csapattag ebben az idényben, de a másik rendszeresen játszó, nagyon fiatal játékosunk, Pécsi Ármin már az előző bajnokságban is sokszor védett a nagyok között. Úgyhogy van még tennivaló.”
A miniszterelnök úgy véli, nagy siker lenne a Puskás Akadémia számára egy Ferencváros elleni győzelem, ugyanakkor hozzátette: “de számunkra a magyar futball ügye az első” – hangsúlyozta.
“Általános futballszabály, hogy első a klub érdeke, de nálunk ez úgy módosul, hogy a magyar futball jövője a legfontosabb, s csak azután a mi klubunké. Örömmel látom, hogy a Fradiban is egyre több magyar fiatal harcol ki magának helyet, s nekünk külön büszkeség, hogy egyiküket, Gruber Zsombort a felcsúti Puskás Akadémiáról szerződtette a Ferencváros.”
Orbán elárulta, hogy a hétvégét Spanyolországban tölti munkával, de ha időben hazaér, ott lesz a rangadón. Emellett elmondása szerint az is elképzelhető, hogy ellátogat a Real Madrid és az Atlético Madrid összecsapására is, ugyanis meghívást kapott a mérkőzésre – elsősorban a Puskás Akadémia alapítójaként.
A beszélgetés során szóba került, hogy Nikitscher Tamás személyében már a La Ligában is szerepel magyar fiatal, míg Szoboszlai Dominik csütörtökön gólt szerzett a Liverpoolban a Tottenham elleni Ligakupa-elődöntőben.
“Jó úton járunk, Albertet már megtaláltuk, Farkast és Sipost még keressük. Ha ők is meglesznek, akkor nagy idők előtt állunk… Először is izgatottan várjuk a Puskás Akadémia fiataljainak szerdai meccsét az Aston Villa ellen az UEFA Ifjúsági Ligájában”
– zárta szavait a miniszterelnök.