Nem tévedés ez a címválasztás, ennek a Kovács Kati szerzeménynek az első sora jól tükrözi, hogy milyen közel voltunk egy kiugró eredményhez a Magyar kupában. Végül aztán szembejött velünk a valóság és az elhibázott transzferpolitikánk okozta nehézségeink, majd aztán a tizenegyesek döntöttek nem a mi javunkra.
Az orosz rulettben elvéreztünk, ami az eddigi tavaszi szezonunkat elnézve nem volt sajnos meglepő, a tavaly tapasztalt katarzissal átitatott mázlifaktor idén valahogy nem akar jönni. Ez a mérkőzés egyébként is a tavasz mérkőzése volt gyakorlatilag, hiszen a bajnokságban idén eléggé döcög a szekerünk, így a kupában egy sikeres szerepléssel Európába vezethetett volna az utunk. Ott volt azonban a feltételes mód, amit már tudunk, hogy a sportban és az életben sosem játszik.
A hajrában jött hidegzuhany
A szerda este hét órakor kezdődő mérkőzésre több mint tízezer néző látogatott ki, így tipikus rangadóhangulat volt a Nagyerdei Stadionban, és minden adott volt ahhoz, hogy Szrdjan Blagojevics csapata sikeresen vegye az akadályt. A mérkőzést Karakó Ferenc személyében szabolcsi játékvezető vezette, aki a mérkőzés során többször is szereplős kedvében volt, és szerzett mindkét oldalnak jó pár kellemetlen pillanatot. A kezdőcsapatunk körülbelül megegyezett a Puskás elleni győztes kezdővel, annyi differenciával, hogy Ojediran kispados volt, míg Pellumbi kisebb sérülése ellenére vállalta a játékot. A mérkőzésen a tizenkettedik játékos látványos sálazást, zászlózást és füstbombázást mutatott be, így drukkolva Megyeriéknek.
Az első felvonásban egyértelműen fölényben játszottunk, habár Varga kapust nem igazán állítottuk megoldhatatlan feladat elé a sok blokkolt közeli lövés után. Ettől csak az volt szomorúbb, hogy Pellumbi már a 10. percben cserét kért, lesántikált a pályáról, míg Romancsuk váltotta. A 39. percben Dzsudzsák életerős bombáját tornázta ki Varga, majd a 41. percben némileg a semmiből tizenegyest kapott a Fradi. Egy lövés megpattant a blokkolni igyekvő Manriquen, amit így nagy bravúrral védett Megyeri, de végül videózás után kezezés címén megadta a büntetőt bíró, amit Pesic belőtt. 0-1.
Ez lássuk be, hatalmas balszerencse volt számunkra, hiszen a gólig jóformán helyzete sem akadt Dejan Sztankovics csapatának. A fertályórányi pauzában a mellékhelyiségek és a vendéglátóegységek telítettsége okán kihagytuk kötelező köreinket, és bíztunk benne, hogy a második félidőben majd jön valami nagy fordulat.
Elszalasztott emberelőny
Ez az említett nagy fordulat igen hamar jött is 46. percben, amikor Abena utolsó emberként elgázolta Dominguest, és piros lap lett a jutalma. Ezzel gyakorlatilag egy új meccs kezdődött, de sajnos ezt nem tudtuk olyan mértékben kihasználni, ahogy azt a lelátó népe elvárta volna. Az emberelőnyünk előtt még a szünetben Kocsis állt be Szécsi helyett. Labdatartásban ugyan jobbak voltunk, de ezt tudjuk a spanyol válogatott oroszországi vb-je óta, hogy a passzok tömkelege még nem egyenlő azzal, hogy eredményes is leszel.
Éppen ezért van bennem hiányérzet bőven egy nappal a meccs után is, hiszen nem voltunk eléggé bátrak a támadásépítéseknél. Plusz alig lőttünk távolról, amit az utóbbi időkben csak nyomokban vélünk felfedezni a csapatunktól. A szakvezetőnk aztán cserélt is, reagálva a fradisták cseréire, így állt be Szuhodovszki és Loncar is.
Velük némileg megélénkült a játék, de jobbára csak nem túl acélos pontrúgások után veszélyeztettünk. A 80. percben aztán a vendégek gólja előtti helyzethez hasonló mozzanat után kaptunk esélyt a góllövésre, amit Cissé kezezése miatt adott Karakó.
A büntetőt fura módon nem a csékánk lőtte, hanem a tíz meccse gól nélkül maradt Bárány, akinek lövése elsőre még kipattant a kapusról, de az ismétlésnél már nem hibázott. 1-1. Jött is a hangorkán és a szokásos rigmus, majd elkezdtünk bizakodni, hogy a hajrában vérszemet kapunk, és a magunk javára tudjuk fordítani a meccset. Az egyenlítést követően a begőzölt Sztankovicsot piros lappal az öltözőbe küldte Karakó sporttárs.
Íme a Fradi-edző bunkósága (a szerk.):
View this post on Instagram
Eközben a lelátón régi örökzöldek csendültek fel, és füstbombák után látványos görögtüzezést is prezentáltak a szurkolók. A hajrában pedig már annyira lehetett látni, hogy a végső tizikre játszik a fővárosi zöld-fehér társulat, hiszen már a hetvenedik perc környékén elkezdték művészi szinten húzni az időt, élükön Sammy Mmae-vel, aki többször is megvizsgálta a gyep minőségét, majd miután felállt, egy kis idő múlva ismét elterült a gyepen.
Ha be lett volna már vezetve a kék lap, sokszor meg is kapták volna a vendégek. Az utolsó percekre beállt a közönség által éltetett Bódi Ádám is, aki érthetetlen, hogy nem kap több lehetőséget, pedig még mindig kivételes a rúgótechnikája. Ezúttal viszont az ő beállása sem segített, és nem jött egy katartikus gól a legvégén, így túlóráztak a csapatok.
Az idegek csatájában a rutinosabb győzött
A hosszabbításban végül a zöldek sikeresen ölték az időt, és ugyan Bárányt egy friss erő, Batai váltotta, de ő sem tudott sok sót megenni a védőkkel szemben. Ez így pedig csalódás volt, hogy a vendégek portásának sok védenivalója nem is volt ebben a félórában. Következhetett a hirtelen halál a büntetőrúgásokkal, amely előtt a kapuválasztás sem sejtetett semmi jót, hiszen a Ferencváros szurkolók előtt kellett elvégezni tizenegyeseket, így eleve lélektani előnyben voltak a zöld-fehérek, és ráadásul ők is kezdhettek. Részükről mindegyiket értékesítették, míg a Lokiból Kocsis kihagyta, Bódi, Szuhodovszki és Ferenczi pedig belőtték a magukét.
Helytálltunk, de mégis keserű pirulaként kellett ezt lenyelnünk a helyszínen, így igencsak fájóra sikerült a kupabúcsúnk után a stadion mellett kortyolgatni a csapolt sört. De úgy is megközelíthetjük, hogy aki nem tud kihasználni egy félidőnyi emberfórt, az bizony nem érdemli meg a továbbjutást.
Ami a küzdeni tudást és a mezőnymunkát illeti, azzal elégedettek lehetünk, de a támadásaink lassú szövögetése és a csatárteljesítményünk továbbra is kiábrándító. Ráadásul az izlandi támadónkat, Thort is elveszítettük hosszú időre, így lassan alig maradnak a támadóharmadban bevethető alternatíváink.
Mi jöhet ezután?
Tudom, hogy könnyű ilyet mondani, de igazolni kéne valakit a megritkult csatársorunkba, annak ellenére is, hogy az egycsatáros szisztéma mellett tette le a voksát a vezetőedzőnk. Ez működött tavaly is csakhogy nem lett pótolva kellően a Svájcba igazoló fiatalabbik Babunszki. Csak remélni tudom, hogy a vezetőség észreveszi, hogy egy-egy rúgott góllal idén ritkán tudtunk meccset nyerni, így nem ártana a friss erő elölre. Továbbá az sem lenne hátrány, ha a kiesőjelölt Mezőkövesd ellen szombaton ebédidőben megjönne az étvágyunk mellett a lövőkedvünk is. Én ugyanis személy szerint a legjobban a távoli lövéseinket hiányolom, amiket a régi Lokiban előszeretettel alkalmaztunk és nem csak szabadrúgásokra gondolok itt.
Most már valóban az „esélytelenek nyugalmával” lehet játszani és valóban élni a rotáció adta lehetőségekkel, így talán itt lenne az idő egy két mellőzött játékosunknak vagy a fiataloknak is bizalmat adni. Ha nem játszik ugyanis a saját nevelésünk a puding próbája az evés alapon, akkor hogy szerez rutint? Kérdés mikor jön el ez a pillanat? Remélhetőleg olyan közel van ez, mint amilyen közel voltunk a kupabravúrhoz.
– Faragó László –
