Vámos Petra

Sporttörténelem! Vámos Petra elhagyja a Lokit, a Metz csapatához szerződik

Sport

Nyártól a Metz HB együttesében folytatja pályafutását Vámos Petra, a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő DVSC Schaeffler irányítója. Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában jelentette be, hogy a franciák a hajdúsági klub és a magyar válogatott meghatározó játékosát kivásárolták kontraktusából, így nyártól a BL-ben a négyes döntőbe jutásra esélyes metzieknél szerepel.

„Hónapok óta folyt az egyeztetés az átigazolásommal kapcsolatban, s végül most jutottunk el idáig – fogalmazott a Piros-Fehér Podcast vasárnap esti adásában Vámos Petra.

Vonzott a légiósélet, tetszik a francia stílus, amely preferálja a gyors játékot, a Metz pedig az egyik legszimpatikusabb csapat számomra a Bajnokok Ligájában, ezért döntöttem úgy, hogy elfogadom az ajánlatukat. A célok adottak, biztos vagyok benne, hogy rengeteget fogok tanulni a rutinos csapattársaktól. S persze nagy kihívás megismerni egy új kultúrát. Köszönöm a debreceni vezetésnek, hogy lehetővé tették, hogy a karrieremet a Metznél folytathassam.”

Petra az adásban beszélt pályafutásának eddigi alakulásáról, s második otthonáról, Debrecenről.

„Balatonbogláron, a NEKA-nál megkaptam az alapokat, majd öt év után döntöttem a váltás mellett – emlékezett az irányító.

“Több csapattól is kerestek, egy belső megérzés volt, hogy a DVSC ajánlatát fogadtam el. Bíztam magamban, hogy a munkának meglesz a gyümölcse, s tudtam, nem mindegy, hogy kivel edzek, kitől tanulhatok? Hálás vagyok a Lokinak, hiszen itt váltam komplex játékossá. Már tavaly is szó volt a váltásról, de akkor még nem álltam készen erre. Ebben a szezonban fizikálisan és mentálisan is sokat léptem előre, s külön öröm, hogy a DVSC SCHAEFFLER-ben játszhattam először a BL-ben. Úgy tűnik az ötéves periódusok jellemzik az életemet: öt év Bogláron, öt év itt, Debrecenben, sorszerű az egész. Most rengeteg érzelem van bennem, jó, hogy még van fél év a váltásig, addig ezek leülepszenek majd. Szeretném szép eredményekkel elhagyni Debrecent, amely a második otthonom lett. Még nem tettünk le  a bajnoki bronzérmemről, a Magyar Kupában is ott szeretnénk lenni a végjátékban és a Bajnokok Ligájában is cél a továbbjutás!”

Vámos Petra kivásárlása sporttörténelmi jelentőségű, hiszen korábban sohasem fizettek DVSC SCHAEFFLER játékosért. Ő az első olyan magyar játékos, aki az akadémiai rendszer neveltjeként egy külföldi sztárcsapathoz, a Bajnokok Ligája egyik legerősebb együtteséhez szerződik. A klub büszke rá, hogy a Debrecenben eltöltött évekkel hozzájárulhatott a válogatott kézilabdázó fejlődéséhez és karrierjének sikerességéhez.