Női kézilabda BL: fontos meccset nyert a Loki a Buducnost ellen

Sport

A DVSC Schaeffler fontos találkozón hazai pályán 27-22-re legyőzte a montenegrói Buducnost Podgoricát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, szombaton.


Eredmény, női BL, csoportkör, 5. forduló, A csoport:

DVSC Schaeffler-Buducnost Podgorica (montenegrói) 27-22 (12-10)

lövések/gólok: 46/27, illetve 40/22
gólok hétméteresből: 8/8, illetve 4/2
kiállítások: 8, illetve 14 perc

Az első négy fordulóban mindkét együttes egy győzelem mellett három vereséget szenvedett el, sikerét mindkét fél a nyeretlenül csoportutolsó IK Sävehof ellen zsebelte be. Mivel a nyolcasból az első hat folytathatja, döntő jelentőségűnek ígérkezett a találkozó a továbbjutás szempontjából.

Kissé beragadt a kezdésnél a szerdán a bajnokságban Mosonmagyaróváron alulmaradó Debrecen, az első két gólt a montenegróiak szerezték, a negyedik perc végén talált be első ízben a hazai együttes. A folytatás viszont már jobban alakult, 7-3 állt a Hódos Imre Sportcsarnok kivetítőjén az első félidő derekán. A Buducnost hatékonysága az első percekben mutatott határozottság után visszaesett, volt hétperces gólcsendje a gárdának, amelyben Háfra Noémi játszott irányítót és balátlövőt is, miközben debreceni oldalról Töpfner Alexandra 20 perc alatt szerzett öt gólt, Catherine Gabriel pedig remekelt a kapuban. Ezt követően azonban hullámvölgybe kerültek a négygólos előnyben lévő hajdúságiak, a játékrész hajrájára egyenlített a Buducnost, a szünet előtt viszont megrázta magát Szilágyi Zoltán vezetőedző együttese és kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre.

A fordulást követő 10 perc zömében két-három gól volt a különbség, a Debrecen elszakadni, a Podgorica egyenlíteni nem tudott ebben a periódusban. Tizenkét perc telt el a második félidőből, amikor 18-14-nél ismét négygólosra hizlalta fórját a DVSC, a záró tíz percre fordulva pedig az addigi legnagyobb különbséggel 23-18 volt az állás. Ezt emberelőnyben hét perccel a végső dudaszó előtt 25-19-re javította a játékrészben több jó egyéni teljesítményt felvonultató házigazda, amely megérdemelten nyert öt találattal.
A mérkőzés legeredményesebbjeként Töpfner 12 kísérletből 10 gólt szerzett, Hámori Konszuéla ötször volt eredményes, akárcsak a túloldalon Kalidiatou Niakaté, Ivana Godec és Adriana Cardoso de Castro. A második félidőként jobbátlövőként is bevetett Háfra kétszer talált be négy lövésből. Gabriel tíz lövést védett.