Októberben már hazai pályán játszhat a Kisvárda

Sport

Játékra alkalmas állapotba került a kisvárdai labdarúgóstadion gyepszőnyege, így a csapat az OTP Bank Liga tizedik fordulójában, október 21-én újra – ebben a szezonban először – hazai pályán játszhat.

Révész Attila sportigazgató hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta, olyan mértékű volt a fertőzés, hogy elkerülhetetlenné vált a teljes talajcsere, de a kivitelező cég vállalta, hogy 21-én a – jelenleg sereghajtó – Kisvárda fogadhatja a Mezőkövesdet.

A soron következő, kilencedik körben, pénteken a Puskás Akadémia FC vendége lesz a csapat. A kisvárdaiak nyolc meccsen vannak túl a mostani idényben, az összeset idegenben játszották. Egy győzelem és egy döntetlen mellett hatszor veszítettek. Vasárnap a Fehérvár FC otthonában kaptak ki 3-1-re, de Révész elmondása szerint ezt a találkozót már csak azért játszották idegenben, mert a fű nem volt megfelelő erősségű a Várkerti Stadionban, ezért utókezeléseket végeznek rajta.

“Bízom benne, hogy a fűnek nem lesz maradandó károsodása azon a rengeteg mérkőzésen, ami hazai pályán vár ránk” – jegyezte meg. Hozzátette, hét pályájukat érintette a kékalga nevű bakteriális fertőzés, ezért mindet fel kellett újítani. A sportigazgató szerint morálisan is megsínylette az együttes a folyamatos idegenbeli szereplést és az eredménytelenséget.

“Amit látok a csapattól, az elkeserítő. Az elmúlt néhány mérkőzésnek a pontszámok mellett a csapat egysége is kárvallottja volt. Ha az élet ezt sodorta elénk, akkor ezzel kell megbirkóznunk. Ha most kell kiesnünk, akkor méltósággal fogjuk tenni, de addig is mindent megteszünk a minél jobb szereplés érdekében” – nyilatkozta.