Loic Nego

Nego a Ligue 1-be feljutott Le Havre csapatához igazolt

Sport

A francia labdarúgó-bajnokság élvonalában újonc Le Havre együttesében folytatja pályafutását a magyar válogatott Nego Loic.

A francia klub honlapján közzétett pénteki bejelentés emlékeztetett: a 32 esztendős Nego a Nantes-ban nevelkedett és végigjárta a francia utánpótlás-válogatottakat, 2010-ben – többek között Antoine Griezmann és Alexandre Lacazette csapattársaként – tagja volt az U19-es Európa-bajnok francia csapatnak. Magyarországon Újpesten, majd 2015 óta Székesfehérváron futballozott, május végén derült ki, hogy távozik az OTP Bank Ligában tizedik helyen zárt MOL Fehérvár FC-ből.

Nego 2019 óta magyar állampolgár, a válogatott keretébe 2020-ban került be és 27-szer lépett pályára a nemzeti csapatban, két éve tagja volt a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon szerepelt együttesnek.
A Le Havre a francia másodosztály bajnokaként jutott fel a Ligue 1-be.