magyar kupa serleg

A következő szezonban a Magyar Kupa TV-s mérkőzésein is lesz VAR

Sport

A következő idénytől a labdarúgó MOL Magyar Kupa tévés mérkőzésein is alkalmazzák a játékvezetők munkáját segítő VAR-t – döntött keddi ülésén a magyar szövetség (MLSZ) elnöksége.

A 2023/24-es MK-kiírásában két újdonság jelent meg: egyrészt azokon a mérkőzéseken, amelyeket a televízió (M4 Sport) élőben közvetít, és a stadion alkalmas arra, a jövőben VAR-rendszer is segíti a játékvezetők munkáját. Másrészt – a kedden elfogadott szabálymódosítás értelmében – a döntő előtt törlődnek a sárga lapok, azaz a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, az elődöntőben begyűjtött esetleges harmadik figyelmeztetés után – mely nem vezet kiállításhoz – az érintett játékos is szerepelhet majd a fináléban.

A hivatásos labdarúgók esetében a június 15-én kezdődő átigazolási időszakot az MLSZ elnöksége meghosszabbította, így az átigazolási szezon augusztus 31. helyett szeptember 6-ig tart.