A hétvégén a Ferencvárost fogadja hazai pályán a Kisvárda

Sport

A címvédő és nagy előnnyel éllovas Ferencváros a harmadik helyezett Kisvárda vendége lesz szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának rangadóján.

A párharc előző három mérkőzését a fővárosi csapat nyerte, legutóbb szeptemberben otthon 3-0-ra győzött a Mmaee fivérek, Ryan és Samy góljaival. A Kisvárda sikeréig 2021 júliusáig kell visszamenni, akkor – története 100. élvonalbeli mérkőzésén – idegenbeli 2-1-es győzelemmel tudta begyűjteni a három pontot, azt megelőzően pedig kétszer döntetlennel zárult az összecsapás. Hazai győzelem esetén változás történhet a második helyen, amennyiben az újoncként eredményesen szereplő Kecskemét kikap otthon a 11. helyezett Budapest Honvédtól. Utóbbi együttes ugyan nincs jó formában, de éppen azért lehet veszélyes, mert egyre égetőbb szüksége van pontokra a bennmaradás kiharcolásához. A Honvéd az előző körben döntetlent játszott saját pályáján a Kisvárdával, és a Kecskemét is ponttal térhetett haza Paksról.

A forduló zárómérkőzésén az utolsó helyezett Vasas fogadja a 10. pozíciót elfoglaló Újpestet. Mindkét együttes nehéz helyzetben van, ugyanakkor a legutóbbi találkozóin nem játszott rosszul, mutatott olyan jeleket, melyek alapján a folytatásban képes lehet a felzárkózásra. Lélektanilag kedvező lehet, hogy a ponthátrányok kicsik, rendkívül sűrű a tabella, az utolsó és a hatodik helyezett között mindössze hat pont a különbség.

OTP Bank Liga, 19. forduló:

péntek:
Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 20.00
szombat:
Kecskeméti TE-Budapest Honvéd 14.30
Kisvárda Master Good-Ferencvárosi TC 17.00
Debreceni VSC-Paksi FC 19.30
vasárnap:
Puskás Akadémia FC-ZTE FC 15.00
Vasas FC-Újpest FC 17.30

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 18 14 2 2 42-15 44 pont
2. Kecskeméti TE 18 7 9 2 25-17 30
3. Kisvárda Master Good 18 7 6 5 30-32 27
4. Puskás Akadémia FC 18 6 8 4 23-20 26
5. Debreceni VSC 18 6 6 6 31-28 24
6. ZTE FC 18 6 5 7 25-22 23
7. Paksi FC 18 6 5 7 30-31 23
8. MOL Fehérvár FC 18 5 5 8 22-26 20
9. Mezőkövesd Zsóry FC 18 5 5 8 19-26 20
10. Újpest FC 18 5 4 9 22-33 19
11. Budapest Honvéd 18 4 5 9 18-30 17
12. Vasas FC 18 3 8 7 14-21 17