Széles Diána női futsal Debrecen

Európa-bajnoki trófeát kapott Széles Diána a debreceni női futsal-Eb sorsolása előtt

Sport

Az ukránokkal játszik elődöntőt a magyar válogatott a női futsal Európa-bajnokság debreceni négyes döntőjében.

A Főnix Arénában márciusban sorra kerülő esemény keddi sorsolása alapján a magyar és az ukrán nemzeti csapat párharca mellett a másik elődöntőben a címvédő spanyol a portugál együttessel csap össze. A két elődöntőt március 17-én pénteken, míg a bronzmérkőzést és a finálét két nappal később, vasárnap rendezik.

Laurent Morel, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) futsal szakágvezetője üdvözölte, hogy a sportág visszatér Debrecenbe, amely 13 éve már egy sikeres férfi futsal Eb színhelye volt. Kiemelte: a női futsal “új, fejlődő gyermekük”, az UEFA harmadik alkalommal írta ki az Európa-bajnokságot, de már bejelentették, hogy jövőre világbajnokságot is rendeznek a női futsalosoknak.

 Laurent Morel
Laurent Morel, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) futsal szakágának vezetője Magyarország szelvényét mutatja a márciusi női futsal Európa-bajnokság négyes döntőjének sorsolásán a debreceni Nagyerdei Stadionban 2023. január 24-én. A négyes döntőt március 16. és 19. között rendezik a debreceni Főnix Arénában. MTI/Czeglédi Zsolt

“Lenyűgöző sport a női futsal” – mondta Morel, és mindenkit arra biztatott, hogy vegyen jegyet a debreceni Főnix Arénában sorra kerülő mérkőzésekre.

Huszár István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nemzetközi ügyekért felelős tanácsadója felidézte, hogy a kizárólag amatőr játékosokból álló magyar válogatott megnyerte a csoportküzdelmeit, így jutott a fináléba.

Huszár István
Huszár István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nemzetközi osztályának vezetője beszél a márciusi női futsal Európa-bajnokság négyes döntőjének sorsolásán a debreceni Nagyerdei Stadionban 2023. január 24-én. A négyes döntőt március 16. és 19. között rendezik a debreceni Főnix Arénában. MTI/Czeglédi Zsolt

A sorsolást megelőzően a címvédő spanyol együttes szakvezetője átadta az Európa-bajnoki trófeát a házigazda város alpolgármesterének, Széles Diánának.