Döntetlent ért el a Kecskemét otthonában a Kisvárda csapata

Sport

A második helyezett Kecskemét hazai pályán – háromszor egyenlítve – döntetlent játszott a mögötte álló, legutóbb ezüstérmes Kisvárdával a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Az újonc hazai csapat sorozatban az ötödik mérkőzésén maradt veretlen. Kiegyenlített játékot, kevés helyzetet hozott az első negyedóra, majd Asani bal oldali szabadrúgása után a hazaiak kapusa, Varga Bence szerencsétlenül próbált menteni, a lábáról a kapuba pattan a labda.

A kecskeméti Zeke Márió (j) és a kisvárdai Jasir Asani az OTP Liga 11. fordulójában játszott Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good bajnoki labdarúgó mérkőzésen a kecskeméti Széktói Stadinban 2022. október 14-én. MTI/Illyés Tibor

A vendégek előnybe kerülése után nagyobb energiával, agilisabban kezdett el játszani a Kecskemét, igyekezett magasan letámadni ellenfelét, ennek eredményeként több időt töltött a kisvárdaiak kapujának előterében. Nagy helyzetet ezzel együtt nem tudott kialakítani, mégis sikerült egyenlítenie, mert Banó-Szabót hátulról térdével akasztotta Asani a 16-oson belül, a megítélt tizenegyest pedig Nagy Krisztián értékesítette.

A kecskeméti Belényesi Csaba (j) és a kisvárdai Jasmin Mesanovic az OTP Liga 11. fordulójában játszott Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good bajnoki labdarúgó mérkőzésen a kecskeméti Széktói Stadinban 2022. október 14-én. MTI/Illyés Tibor

Fordulás után a Kisvárda Camaj szép lövésével hamar újra előnybe került, de gyorsan reagált a KTE, egymás után dolgozta ki a helyzeteit és megint egyenlített. Élénk volt az iram, mindkét csapat törekedett a gólszerzésre, az idő haladtával azonban jelentkeztek a fáradtság jelei. A hajrához közeledve a Kecskemétben volt kicsit nagyobb a tűz, de egy hibát kihasználva mégis a vendégek szereztek harmadszor is vezetést. A végére még maradt egy hazai gól is, így döntetlennel zárult a két csapat első egymás elleni NB I-es találkozója.

A kecskeméti Katona Bálint (j) és a kisvárdai Anton Kravcsenko az OTP Liga 11. fordulójában játszott Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good bajnoki labdarúgó mérkőzésen a kecskeméti Széktói Stadinban 2022. október 14-én. MTI/Illyés Tibor

OTP Bank Liga, 11. forduló:
Kecskeméti TE-Kisvárda  3-3 (1-1)

Kecskemét, Széktói Stadion, 2108 néző, v.: Káprály
gólszerzők: Nagy K. (37., 11-esből), Katona (57.), Djuranovic (87.), illetve Varga B. (17. – öngól), Camaj (53.), Ötvös (81.)
sárga lap: Zeke (22.)

Kecskemét:
Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szalai G. – Nagy K. (Sági, 84.), Katona, Vágó, Szuhodovszki (Djuranovic, 84.), Zeke – Banó-Szabó (Rjasko, 94.), Tóth B. (Szabó L., 67.)

Kisvárda:
Hindrich – Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni – Karabeljov (Vranjanin, 91.), Melnyik (Ötvös, 71.) – Asani (Vida, 71.), Makowski, Camaj (Navratil, 77.) – Mesanovic (Ilievski, 92.)

A kecskeméti Zeke Márió (k), valamint a kisvárdai Ötvös Bence (b) és Jaroslav Navratil az OTP Liga 11. fordulójában játszott Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good bajnoki labdarúgó mérkőzésen a kecskeméti Széktói Stadinban 2022. október 14-én. Kecskemét – Kisvárda 3-3. MTI/Illyés Tibor