Joan Carrillo

Szobrot Carrillónak! Bár sokáig rezgett a léc, de csak bent maradt a Loki az NB I-ben

Sport

A DVSC labdarúgócsapatának 2021/2022-es szezonjára legjobban a hektikus jelző illik. Volt benne bőven hullámvölgy, de néhol nyomokban bravúros teljesítményt is felfedezhettünk. A rengeteg rúgott gólt az elején még beárnyékolta a pocsék védekezés, de szerencsére a bajnokság végére összeállt a hátsó alakulat.

Így bár fura kimondani, de újonc csapat szurkolójaként jó pár szívinfarktus-közeli állapot megélése után elégedetten nyugtázhattam, hogy végül sikerült a kitűzött célt teljesíteni. 

Mint ismeretes, a DVSC végrehajtotta azt a nem mindennapi bravúrt, hogy kiesése után gyakorlatilag retúrjegyet váltva egy másodosztályú szezon elteltével egyből visszatért az élvonalba. Ehhez ugyan kellett egy jó nagy adag szerencse, és az, hogy a Vasas is rendkívül pocsékul hajrázzon Schindler Szabolccsal. Habár könnyedén beleeshettünk volna abba a hibába, amibe a Diósgyőr is, hiszen
szezon közben váltottak úgy edzőt, hogy feljutó helyen álltak, majd aztán a karma tette a dolgát és bebizonyosodott, hogy nem volt túl kifizetődő a Szeged edzőjét, Dragan Vukmirt Kondás Elemér helyére tenni.

A cívisvárosban ez a húzás pozitívabban sült el, hiszen a korábbi debreceni sikeredzőt nem kevés kockázatot vállalva egy abszolút nullkilométeres edzői párosra, Huszti Szabolcsra és Toldi Gáborra cserélték le, de így utólag „a cél szentesíti az eszközt” alapon szerintem már nem nagyon foglalkozunk a körülményekkel. Ettől még tetszik, vagy nem tetszik, az ő nevükhöz fűződik a bajnoki cím és a tényleges osztálylépés. Nem elfelejtve azonban, hogy Kondás-Bogdanovics kettős is bőven hozzájárult eme sporttörténelmi tett létrejöttéhez. 

Újoncként azonban új szelek fújtak, és nyáron több korábbi kulcsembertől is megváltak a klubnál, így többek között Kinyik, Szatmári és Haris is búcsút intett a Nagyerdőnek. Tőzsér Dániel sportigazgatónak elsősorban egy új védelmet kellett összeállítani a rendelkezésre álló büdzséből.

Reagált az őt ért támadásokra Tőzsér Dániel, a DVSC sportigazgatója

Ez sikerült is bár utólag nem elhamarkodott kijelentés, hogy csak létszámra voltunk meg a Budafokról érkezett Nikolic-csal, vagy éppen a pénzért igazolt brazil Charlestonnal hátul, amely az első fordulóban még nem is igazán mutatkozott meg a Honvéd elleni idegenbeli „gálánk” alkalmával, hiszen 4-1-re nyertünk. Tegyük hozzá gyorsan, hogy hátrányból álltunk fel, és emberelőnyben voltunk majdnem fél órát. Ennek ellenére örömteli volt, hogy Dzsudzsák és Bárány is gólt szerzett. Ezzel az eredménnyel pedig mondhatni alaposan berúgtuk az NB I ajtaját, és a fanatikusabb Loki-drukkerek – szerintem ok nélkül – már a felsőházat vizionálták.

A második mérkőzésen az Újpest elleni hazai találkozón már mutatkoztak a jelek, amelyek a hátvédsorunk sebezhetőségére és összeszokatlanságára engedtek következtetni. Croizet alaposan beárazta a Nikolic-Charleston kettőst, aminek eredményeképpen két könnyen elkerülhető gólt is benyeltünk a liláktól. Nagy szerencsénkre azonban a megsérülő Bárányt váltó Tischler mindkétszer jól használta a fejét, és tíz ember ellen egálra mentettük az összecsapást.

Kiismerték a Huszti-féle rendszert

A következő fordulóban, Pakson kétgólos előnyről majdnem vesztettünk, de végül Ugrai mentett pontot a hajrában. Három forduló elteltével tehát a meccsenként átlagban két kapott gól nem mutatott valami szépen a kilenc szerzett találatunk ellenére sem. A Huszti-éra hátralévő meccseire leginkább az volt a jellemző, hogy az ellenfelek kiismertek minket, és nagyon hamar kiiktatták a kulcspasszokat adó és összesen nyolcszor eredményes Dzsudzsákot, így nem nagyon voltak kidolgozott támadásaink. Jobb híján esetleges, szélről berúgott labdákkal illetve pontrúgások formájában tudtunk csak veszélyeztetni. Ilyen mérkőzés volt a Zalaegerszeg elleni hazai bukta, amikor is a szezon egyik legpocsékabb félidejét produkáltuk, de sajnos voltak ezen felül is olyan mérkőzéseink, amelyek harcba szállhattak volna ezért a cseppet sem hízelgő titulusért.

“Huszti, Tőzsér, takarodj!” – Elkeseredett lelátói hangok kommentálták a Loki Puskás elleni vereségét

Példának okáért a Puskás Akadémia elleni szégyenteljes zakó is ilyen volt a Nagyerdeiben, de hogy ellenpéldát is hozzak fel, a Gyirmót 5-0-ás kiütése üdítő kivételnek számított. Ezen a meccsen Ugrai Roland és Sós Bence is duplázni tudott a második félidei gólzápor alkalmával. Ezek az áldatlan állapotok a 10. fordulóig tartottak, ekkor a friss feljutó Kecskemét elleni hosszabbításos kupavereség után felajánlotta a lemondását a stáb, amit a vezetőség elfogadott, és ideiglenes edzőként Jeremiás Gergő kapott két meccsre megbízást, amelyet egy MTK elleni remivel és a Budapest Honvéddal megvívott 5-3-as őrült mérkőzéssel és sikerrel hálált meg. Ez éppen csak elég volt ahhoz, hogy ne álljunk kieső helyen.

Sikeredző a Loki kispadján

November elején kinevezték a DVSC élére a korábban a Videotonnal bajnoki címet nyerő Joan Carrillót, akit az elvégzett munkája ismeretében már megérte idehozni. Habár kezdetben nem igazán volt meggyőző a csapat játéka, hiszen Újpesten és Zalaegerszegen is vereséget szenvedtünk, de a Paks elleni pontszerzés a Fradi legyőzése hazai pályán jó alapot jelentett arra, hogy a vezetőség által megfogalmazott célt, a NB I-es tagság megőrzését elérje a gárda. Nem mellesleg egy ősi rivális legyőzésével és az ott mutatott megalkuvást nem ismerő játékkal a szurkolókat is hamar maga mellé állította a katalán tréner. Ezen találkozón a fiatal, saját nevelésű Baranyai Nimród is játszott, és nem is rosszul, de mellette Bényei Ágoston is több alkalommal is kapott értékes játékperceket tavasszal. A téli szünetben egyébként számottevő változás nem történt, azon kívül, hogy a szezon közben érkező válogatott támadó, az epizodista Németh Krisztián vette a kalapját, és a helyére a spanyol trénernél kezdőjátékossá avanzsáló David Babunski öccsét, Doriant leigazoltuk Bulgáriából.

Szerződést bontott a Loki Németh Krisztiánnal, aki havi 115 ezerért focizott Debrecenben

Úgy gondolom, hogy két legyet is ütöttünk egy csapásra, hiszen tavaszra lett egy jól osztogató technikás középpályásunk, aki az előző stábnál gyakorlatilag csak peremembernek számított, de a tesó érkezése pozitívan hatott rá. Olyannyira, hogy a Real Madrid akadémiájában nevelkedő Dorian és a La Masián (a Barcelona akadémiája) megforduló David többször is meghívót kapott Észak-Macedónia válogatottjába, és tagjai voltak az Olaszországot pótselejtezőn legyőző keretnek. Ennek a váltásnak viszont Dzsudzsák Balázs itta meg a levét, aki kikerült szélre, és már nem a neki fekvő hatos pozícióban játszott az új naptári évben.

A Kisvárda elleni hazai nyitány alkalmával a kényszer szülte azt, hogy a harmadik számú Hrabina Alex került a kapuba, de végül félelmeink alaptalanok voltak. A fiatal kapus bámulatos védéseivel megalapozta az ezüstérmes szabolcsiak elleni fontos pontszerzést. Ezt a remek rajtot követték a Fehérvár és Puskás Akadémia elleni bravúros idegenbeli sikerek, amelyeken két csatár volt a főszereplő. Az elsőn Szécsi, míg a második kilencven perc alkalmával Dorian Babunski duplázott. Közte volt egy Mezőkövesd elleni súlyos 4-1-es zakó, ahol megbizonyosodhattunk arról, hogy a bab bizony nem hús, és arról is újfent, hogy Ferenczi nem való balhátvédnek. Ezt a keserű felismerést több alkalommal is érezhettük, hiszen többek között idegenben a Honvéd és az Újpest elleni elrontott 120 éves hazai születésnap alkalmával is bőven hozzájárult rossz helyezkedéseivel az ellenfél góljaihoz. Ezt megelőzően viszont vérrel verítékkel, de sikerült a végül kieső MTK-t megverni Pávkovics csukafejesével egy hatpontos kiesési rangadón.

Baráth Péter az év felfedezettje

A félresikerült ünnepet végül a Paks a Zalaegerszeg és Gyirmót elleni mérkőzésekkel sikerült feledtetni valamennyire, ennek jutalma összesen hét egység volt. Habár kis híján a kilenc is összejött, de csapatkapitányunk tizenegyesét kivédte a zalai kapus, Demjén. Legfontosabb azonban a kisebbik győri csapat, a Gyirmót elleni siker volt, amelyet Baráth Péter két villanásának is köszönhetően is 3-1-re megnyert a hajdúsági csapat. A fiatal középpályás, aki kezdetben még a védelemben is játszott, végül megragadt középen. Baráth Péter stabil, jó teljesítménye nem kerülte el Marco Rossi figyelmét sem, és válogatott meghívó lett a jutalma. Ő lett a szezon felfedezettje, és Debrecenben a szezon játékosának járó Zilahi-díjat is megkapta.

Ez a siker pedig egészen a nyolcadik helyig repítette előre a csapatot, így a hátralévő fordulókban csak az volt feladat, hogy megőrizzék mindezt, és feltegyék az i-re a pontot. Szerencsétlen kisvárdai és a Videoton elleni szégyenteljes vereség után sikerült végül két fordulóval a vége előtt bebiztosítani a legmagasabb osztályú tagságunkat Matyóföldön.

A szurkolók előtt is felelnie kellett a Loki játékosainak a Vidi elleni vereség miatt – beszámoló videókkal

Mezőkövesden ismét Pávkovics lépett elő, mint a fontos gólok szerzője, és remekül lőtt a korábban a Lokit első két bajnoki címéhez vezető Supka Attila csapatának kapujába. Így hiába mutatta a feltámadás jeleit az MTK és Gyirmót is, a hajrában végül nem kerülhették el a sorsukat, és kiestek az élvonalból. A felcsúti bronzérmes elleni otthoni pontszerzés már csak hab volt azon a bizonyos tortán, viszont nagy kár volt az MTK elleni nézhetetlen alibi fociért és vereségért az utolsó fordulóban. Már csak azért is volt fájó a helyzet nélkül lehozott 0-3, mert sok debreceni drukker kísérte el a fővárosba a csapatot. Jó lett volna ugyanis a végén egy győzelemmel keretbe foglalni a szezont, de a 39 megszerzett ponttal így is hetedik helyen végeztünk . Kiesésünk évében ennyi pont nem lett volna elég a bentmaradáshoz. Érdekes és elgondolkodtató tény ez.

Carrillo nélkül bajban lettünk volna

Összességében a kezdeti őrület, gólözön és lyukas védelem után Joan Carrillo színrelépésével úgymond a helyére kerültek a dolgok. A katalán tréner felismerte, hogy keretünk minőségi korlátai okán csak egy játékstílust tud játszani eredményesen, de az csakis kizárólag stabil védekezés megléte esetén működik.

Annak ellenére, hogy eredménykényszerben volt a csapata, minden döntés őt igazolta, és a mezőnyben cseppet sem acélos, ráadásul sérüléshullám által sújtott csapattal is teljesítette, amit vállalt. Nem kis dolog ez, ha például a nagyobb költségvetésből gazdálkodó MTK kiesésére gondolunk. Sok drukkertársam egybehangzó véleménye az, hogy a bennmaradáshoz az a bizonyos plusz a katalán szakember szerepvállalása volt. Egyet kell, hogy értsek velük, és szerintem az sem lenne túlzás, ha legalább képzeletben szobrot emelnénk neki a stadion mellett, munkája elismeréseként.

Muchas Gracias, Joan!

– Faragó László –