Új szintre léphet az e-sport

Sport

Az e-sport hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, növekvő népszerűségének és jelentőségének köszönhetően az egész világot meghódította. Egy pár évvel ezelőtt még hihetetlennek tűnt, hogy egy virtuális sportág bekerüljön az olimpiai játékok közé, ugyanakkor mára ez már közel sem elképzelhetetlen. Egyre többen nyitnak az e-sport felé és mostanában több kezdeményezésről is hallhattunk az olimpiával kapcsolatban.

Darren Kwan, az Ausztrál Esport Szövetség elnöke szerint az olimpián való részvétel már régóta várat magára, így akár az sem kizárt, hogy a 2032-es brisbane-i olimpiai játékokon az e-sportok is szerepet kaphatnak. Házigazdaként Brisbane javasolhat egy új sportágat a versenyre, majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) dönt arról, hogy felveszik-e a hivatalos programba. A NOB Koordinációs Bizottságának elnöke, Kirsty Coventry úgy tűnik, hogy ezt az opciót is fontolóra veszi, hiszen fontosnak tartja, hogy nyitottak legyenek az új lehetőségekre, mivel ezáltal az esemény a fiatalabb közönség számára is relevánsabbá válhat.

Ugyanakkor meglehet, hogy erre sokkal hamarabb is sor kerül majd, hiszen Emmanuel Macron francia elnök úgy véli, hogy a 2024-es párizsi olimpia és paralimpia történelmi lehetőségként szolgálhat az ország számára valamint, hogy e-sport eseményeknek adjon otthont. Macront a választási kampány során a francia e-sport csapatot, a Team Vitality-t reklámozó pulóverben láthattuk, ami szintén az e-sport iránti elkötelezettséget sugallja.

A múltbeli hezitálás ellenére úgy tűnik a NOB is kezd megbarátkozni az e-sportokkal, hiszen 2021-ben megrendezte az első virtuális olimpiai sorozatot, amelynek keretében a virtuális sportolók baseballban, kerékpározásban és evezésben mérhették össze erejüket. Annak ellenére, hogy ez a közelébe sem ér az olyan népszerű játékok versenyeinek, mint a League of Legends vagy a Fortnite, mégis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ezáltal szorosabbra fűzte kapcsolatát a virtuális sportokkal.

📷olympics.com

Ezen kívül a Szingapúri Nemzeti Olimpiai Tanáccsal is tárgyalásokat folytat egy jövő évi személyes virtuális olimpiai sorozat fesztiválról, amely a tavalyi olimpiai virtuális versenysorozatra (OVS) épül, amin legalább 100 országból több, mint 250 000 résztvevő vett részt, de a koronavírus-járvány miatt online rendezték meg. A javaslatot a NOB Végrehajtó Testülete 2021 decemberében hagyta jóvá és a következő OVS a tervek szerint 2022 végén kezdődik, a döntőre pedig 2023 elején kerül sor. Az olimpiai menetrend 2020+5 célja a virtuális sport népszerűsítése, fejlesztése, új közösségek elérése szoros együttműködésben a nemzetközi sportszövetségekkel és játékkiadókkal, elősegítve az innovációt az olimpiai mozgalomban.

Szingapúr a világ egyik vezető e-sport célpontjává nőtte ki magát és a szingapúri székhelyű GEF egyike annak a két szervezetnek, amely a Nemzetközi Esportszövetséggel együtt az e-sport globális irányító testületévé kíván válni.

📷freepik.com

A magyar e-sport is kifejezetten virágzásnak indult az utóbbi években, sorra kerülnek megrendezésre a nagyobbnál nagyobb versenyek hazánkban. Nemrég a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 4. évadának Rocket League versenye, a Hungarian Open 2. tavaszi eseménye zajlott, melynek bajnoki címét a Budapest Five vihette haza. A verseny 2022. május 7-én és 8-án a 3. tavaszi eseménnyel folytatódik, annak is a nyílt selejtezőivel.

Az e-sporthoz kapcsolódó szolgáltatások és termékeladások piaca folyamatosan növekszik, ezáltal Magyarország már most a régió egyik meghatározó szereplőjének számít. Az online szerencsejáték legalizálása új piacot nyitott meg és az emberek nagyobb mértékű elkötelezettsége a videójátékok iránt potenciális piacot épített ki az e-sport számára. Ebből adódóan az elmúlt években hatalmas mértékben nőtt az online szerencsejátékok népszerűsége is, melyek közül az egyik legnagyobb érdeklődést a kaszinó játékok, mint például a black jack és rulett játék, valamint az online fogadás, többek között az e-sport fogadás mutat. A Szerencsejáték Zrt. a hazánkban is dinamikusan fejlődő sportág meghatározó támogatójává vált és e-sport fogadással bővítette sportfogadási kínálatát.

A sokáig csak hobbinak tartott versenyszerű videójátékozás mára a profi sportrendszerekhez hasonló folyamatokat és kapcsolódásokat tudott kiépíteni Magyarországon is. (x)