Nem jött be Kondás Elemér kirúgása: a Diósgyőr már szinte biztos, hogy nem jut fel az NB I-be

Sport

A második helyen álló Kecskemét 3-1-re győzött Szombathelyen a labdarúgó NB II 37. fordulójának vasárnapi játéknapján, sikerével pedig gyakorlatilag feljutott az élvonalba.

A lila-fehérek így hat ponttal előzik meg a hétfőn pályára lépő Diósgyőrt, amely ha pontokat veszít a hátralévő két meccsén, akkor matematikailag is biztossá válik a Kecskemét élvonalbeli szereplése. A feljutásért vívott harc ugyanakkor jószerivel eldőltnek tekinthető, mert a DVTK pontszámban már csak utolérheti riválisát, amelynek viszont 18-cal jobb a gólkülönbsége. A Loki viszont már korábban biztosította tagságát az NB I-ben, így nagy keleti rangadókra a következő szezonban sem számíthatunk.

Emlékezhetünk, az akkor még feljutó helyen álló DVTK vezetősége néhány hete menesztette Kondás Elemért a vezetőedzői posztról, és átcsábította a rivális Szeged trénerét, Dragan Vukmirt. Úgy tűnik, nem jött be a diósgyőri szurkolók unszimpátiáját is kiváltó merész húzás, Benczés Miklós elnök le is mondott azóta.

Szabad egy edzőkeringőre? Csúnya sztori lett Kondás Elemér szezon közbeni menesztéséből

Merkantil Bank Liga NB II, 37. forduló:
Szombathelyi Haladás-Kecskeméti TE Hufbau 1-3 (0-2)
korábban:
Budafoki MTE-Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (1-0)
III. Kerületi TVE-Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 (1-0)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – ETO FC 0-1 (0-0)
Dorogi FC-Pécsi MFC 3-0 (0-0)
Tiszakécskei LC-Szolnoki MÁV FC 1-2 (1-1)
Szentlőrinc-BFC Siófok 2-1 (1-0)
Budaörs-Vasas FC 0-5 (0-3)
Soroksár SC-Aqvital FC Csákvár 2-0 (1-0)
hétfőn játsszák:
FC Ajka-Diósgyőri VTK 20.00

Az élcsoport: 1. (és feljutott) Vasas FC 84 pont/37 mérkőzés, 2. Kecskeméti TE Hufbau 74/37, 3. Diósgyőri VTK 68/36