Új irányítóval erősít a DEAC-Tungsram

Sport

Josh Hagins személyében új idegenlégiós érkezett a DEAC-Tungsram kosárlabdacsapatához. A 27 éves amerikai irányító az idényt a görög elsőosztályú Peristeri BC csapatában kezdte meg, a bajnokságban hat, míg a Europe Cup-ban négy mérkőzés jutott neki, melyek alatt közel 7 pontot és 3 gólpasszt átlagolt – tette közzé a csapat honlapján.

A 185 centiméteres hátvéd európai karrierje 2016-ban Boszniában indult, majd egy év G-Ligás kitérő után a ciprusi Keravnoshoz került, ahol mindkét ott töltött szezonja után bajnoki címet ünnepelhetett. Kiváló teljesítményének köszönhetően a Telekom Bonn kínált neki szerződést, majd ezt követően került a görög élvonalba.

Josh egy nagyon jó képességű játékos, az előző szezonokban ellenfélként találkoztunk a görög bajnokságban. Nagyon jól kettő-kettőző játékos, akinek a külső dobásai is megvannak, erre a két játékelemre pedig most óriási szüksége van a csapatnak. Egy karakteres, győztes mentalitású kosárlabdázó, ami ugyancsak jól fog jönni a bajnokság hátralévő részében, úgyhogy összességében nagyon örülök, hogy elfogadta az ajánlatunkat és csatlakozott hozzánk. -vélekedett az új igazolásról Jorgosz Vovorasz vezetőedző.

Izgatottan várom a lehetőséget, nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a DEAC-hoz. Igyekezni fogok a tőlem telhető legtöbbet nyújtani az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt, és minél több győzelemhez segíteni a csapatot. A vezetőedzővel beszéltünk a célokról, és arról, hogy mit vár el tőlem, nagyon várom már, hogy a pályán is meghálálhassam a belém vetett bizalmat. -értékelte röviden a Debrecenbe igazolását a játékos, aki szombaton délelőtt fizikai felmérésekkel kezdte meg munkát új csapatában.

Fotó: deac.hu