Visszatér a Loki az NB I-be – kiszurkoljuk a bentmaradást?

Sport
„Visszatértünk!” Állt a kivetítőn a másodosztályú bajnoki cím megnyerését követően, a stadion kivetítőin és reklámtábláin. Reméljük, nem 33 meccsre szól a visszatérésünk.

A DVSC egy szezonnyi másodosztályú kitérő után ismét a legmagasabb osztályban szerepelhet, miután megnyerte a tavalyi, NB II-es bajnokságot, a Gyirmótot és a Vasast megelőzve. A másodosztályba való kiesés után megérkezett a hőn áhított tulajdonosváltás, ezzel együtt a pénz, az ígéretek, és régen látott játékosok. De mi lesz idén?
Úgy tűnik, a támogatók mégsem tolonganak azért, hogy pénzt önthessenek a Lokiba, nem jönnek nagyobb igazolások, a megszokott ingyen játékosokra támaszkodunk, akik vagy bejönnek, vagy nem. Az elmúlt években inkább az utóbbi volt a jellemző. Nézzük tehát az eddigi játékosmozgást, hiszen napokon belül zárul az átigazolási időszak.
Érkezett: Marko Nikolic, Soltész Dominik, Gróf Dávidot kölcsön után végleg leigazoltuk, a Barcelona nevelés, David Babunski, a francia-kameruni, Sylvain Deslandes, a brazil belső védő, Charleston Silva Dos Santos. Az ifiből pedig felkerült: Gyönyörű Gergő, Lipcsei Péter, Gellén Balázs, Tordai Balázs, Balla Mátyás, Mező Péter és Kozma Bence.
Távozók listája: Kinyik Ákos, Szatmári Csaba, Bényei Balázs, Szabados István, Robert Gaczella, Haris Attila. Kölcsönbe távoztak: Csősz Richárd, Kovács Péter, Sárosi Norbert, Soltész János, Szabó Kornél, Lakatos Benjámin. Lássuk be, hogy az éppen megnyert NB II után nem ez a legveretesebb névsor, akik érkezhettek, de tény, hogy mennyiségileg többen lettünk, a minőség pedig majd kiderül. Távozott három védőnk, helyettük most érkezett a Budafokon gyengén teljesítő Nikolic, Sylvain Deslandes és Charleston Silva Dos Santos, akikről nem tudhatjuk, hogy jó igazolások voltak-e, de hamar ki fog derülni, hiszen Pávkovics Bencét nemrég műtötték, rá nem lehet számítani még jó pár hétig. Az NB II-ben nem volt lehetőség igazán rotálni a védőinket, szóval nem elég, hogy gyenge volt a védelem, még kevesen is voltak. Most sem lesznek erre a posztra többen, és nagy kérdés, hogy sikerült-e erősítni a hátsó alakzatot. Azt sem árt észben tartani, hogy az ellenfelek támadóinak névsora is erősebb lesz, mint a másodosztályban.
Nézzük a felkészülési meccseinket: elsőként, az NB II-be feljutott Tiszakécske ellen nyertünk 3-1-re, majd ugyanilyen arányban az NB II-be kiesett Budafok ellen. Következett a Soroksár elleni meccs, ahol  4-1-es győzelem született, majd a Vasas elleni 3-0. Az utóbbi három találkozót a Telki edzőtáborban játszotta a csapat.
Miért a másodosztályú ellenfelek? Reméljük nem arra készülünk… Aztán pedig a Roma következett, akik ellen 5-2-re kaptunk ki. Nehéz eldönteni, hogy az NB II-es ellenfelek vagy az olasz klubóriás volt-e alkalmasabb ellenfél az NB I-re való felkészülésre.
Mi a helyzet a tavalyi szezonban kikiáltott hatalmas célokkal? Pár éven belül ismét nemzetközi kupaszereplést hallhattunk. Akkor nekünk mindösszesen a bentmaradást illett most kitűzni célként? Mert Tőzsér ezt nyilatkozta, hogy ez a cél. Nem kellene már most egy középmezőnyre pályáznunk? Mondjuk ilyen igazolásokkal nem is lenne reális. Egy esetleges ismételt kiesés valószínűleg nem lenne betervezve, pedig akár ez is lehet a vége.
Vizsgáljuk más szemszögből a helyzetünket. Lehet-e két gyengébb csapat az NBI-ben, mint mi? A transfermarkt.com szerint, nekünk van az első osztályban hátulról a harmadik legalacsonyabb csapatértékünk, a Zalaegerszeget és a Gyirmótot előzzük meg ezen a listán,  de utóbbitól a tavalyi szezonban oda-vissza kikaptunk. A Zalaegerszeg ellen pedig egy 3-0-ás zakó lehet az utolsó emlékünk, az is a Nagyerdei Stadionban.
Összegezve a rengeteg, és nem elhanyagolható negatív előjeleket az előttünk álló szezonra, nem jöttek a befektetők, nem jöttek a komolyabb célkitűzések, nem is igazán hangoltunk NB I-es csapatok ellen a felkészülés allatt, nem igazoltunk nagyobb neveket.
Miben reménykedhetünk? Eddig volt a pro, most jöjjön a kontra, mert valamennyi az is van. Bízhatunk a szurkoló támogatásban, amely a meccsek nehéz időszakában is tud plusz löketet adni a játékosoknak, nem csak a Nagyerdei Stadionban, hanem idegenben is, mert amikor lehetett, az NB II-ben is sok szurkoló kísérte el a csapatot. Bízhatunk a rutinos játékosaink és fiatal tehetségeink összhangjában, amely most néhány tapasztalt légióssal kiegészült. Bízhatunk a sok debreceni nevelés szívének és akaratának legyőzhetetlenségében, abban, hogy mindent meg akarnak tenni a városért, a csapatért, a szurkolókért. Ezen együtthatók már rengetegszer segítettek ki minket, amikor igazán nagy szükség volt rá, ebben kell bíznunk most is, ha már nem történt elég lépés a csapat NB I-es tagságának bebiztosítása érdekében.