Mi volt Dombi Tibi iskolai végzettsége? Melyik volt Sándor Tamás kedvenc filmje? Mi volt az a szotyoladobálós balhé? Örömünnep Debrecenben, a DVSC első dobogós helyezése után.
A Loki-szurkolók a ’90-es években még nem voltak ennyire kritikusak csapatukkal szemben, mint napjainkban – teszem hozzá, most teljes joggal azok. De tény, hogy az elmúlt bő másfél évtizedben a Loki hét bajnoki címmel, hat kupagyőzelemmel és magyar szinten számottevő nemzetközi sikerekkel örvendeztette meg a drukkereket, és igen magasra került a léc. Nem volt ez mindig így.
1993 -végre van kinek szurkolni az NB I-ben
Debrecen környékén élő általános iskolásként nagy örömmel fogadtam, hogy a cívisváros focicsapata feljutott a magyar elsőosztályba. Futballfanatikusként, no meg az akkor sokkalta ingerszegényebb környezet hatására is természetes volt, hogy követtem a magyar NB I történéseit, de nem tudtam tiszta szívemből szurkolni más települések csapatainak. Fradi, Kispest kizárva, a Vác pedig 1994-es bajnoki címe ellenére sem lopta be magát a szívembe. A vidéki csapatok közül a keleti gárdák már egy fokkal erősebben dobogtatták a szívemet – sosem tudtam utálni sem a Nyíregyházát, sem a Békéscsabát -, de ez sem volt az igazi.
Aztán 1993-ban újra feljutott a Loki az NB I-be, és Garamvölgyi Lajos edzősége alatt egy mai napig egyedülálló módon tehetséges és többségében helyi kötődésű brigád kezdte bontogatni szárnyait. Húszévesek sem voltak még, de hamar meghatározó játákosai lettek a csapatnak. Sándor Tamás (aki a valaha volt legjobb DVSC-játékos – bocs, Tibike), Dombi Tibor, Szatmári Csaba, Pető Zoltán, Madar Csaba; kiegészülve olyan “idősebb” csapattársakkal, mint a csupaszív Sándor Csaba, Kondás Elemér, vagy később Arany Laci (a Fradiba igazolását sosem tudtam neki megbocsátani). Mindig akadt 1-2 légiós legenda is, a kopaszodó ukránok (Vjacseszlav Medvid és a közönségkedvenc Viktor Gracsov “apó”) mellett néha sikerült jóféle románokat is igazolni (Toderás, Buliga), még Ilea előtt.
Gracsov ollózós góljával eldönti a Siófok elleni meccset:
Úgy ünnepeltük, mint egy bajnoki címet
Az 1993/94-es 7. hely után a következő szezonban megtörtént a csoda: bronzérmes lett a Loki! Nagyon kevesen reménykedhettek ebben, hiszen a Garamvölgyi-alakulat amolyan lelkes vidéki kiscsapatként igyekezett minél több borsot törni a nagy múltú – és ezt sok esetben a pályán is éreztető – fővárosi csapatok orra alá. Az akkoriban még 16 csapatos NB I-ben hat budapesti csapat szerepelt – Ferencváros, Újpest, Honvéd, Újpest, BVSC, Csepel, Vasas – mondanom sem kell, utáltuk mindegyiket. Aztán olyan emlékezetes alakulatok is megjelentek, mint a Stadler FC, vagy a Parmalat FC néven futó Videoton.
A Loki játékára kettősség volt jellemző, amely a 2003-04-es szezonig, a Szentes-Supka-féle “aranycsapat” szárnyalásáig többé-kevésbé meg is maradt: idegenben többnyire tele volt a gatya, és fő célként a “pontot, pontokat” szerezni szlogen hangzott el elvárásként, hazai pályán viszont hengereltünk. Ha lényegesen erősebb volt az ellenfél, néha beleszaladtunk a késbe, de olyan meccsre nem emlékszem, amikor a játékosok hozzáállását kritika érhette volna. “Kurva gyenge?” – na, ezt abban az időszakban biztos, hogy nem skandáltuk.
A bronzérmes szezonban olyan emlékezetes meccseket láthattunk, mint a sima hazai 2-0-ás győzelem a bajnok FTC ellen, majd az Üllői úton egy parádés 3-3, amikor idősebb Knézy Jenő bizony kénytelen volt kimondani: “vezet a Debrecen az Üllői úton”;
vagy az ominózus “szotyoladobálás” miatt 0-0-nál félbeszakított, majd 0-3-mal a Vasasnak adott meccs.
A Loki végül egy ponttal megelőzve a Kispest Honvédot és a Békéscsabát, valamint három ponttal lemaradva az UTE-Novabau mögött, történelmi sikert ért el: bronzérmet szerzett a magyar bajnokságban:
1 Ferencvárosi TC 30 17 8 5 62 – 41 59
2 Újpesti TE-Novabau 30 15 7 8 57 – 34 52
3 Debreceni Vasutas SC 30 14 7 9 45 – 37 49
4 Kispest-Honvéd FC 30 14 6 10 60 – 42 48
5 Békéscsabai Előre FC 30 11 15 4 47 – 32 48
6 BVSC-Dreher 30 14 4 12 51 – 46 46
7 Pécsi Munkás SC-Fordan 30 12 6 12 38 – 43 42
8 Zalaegerszegi TE 30 12 6 12 49 – 56 42
9 Stadler FC 30 9 10 11 30 – 34 37
10 Vasas-Casino Vigadó 30 10 7 13 38 – 45 37
11 Győri FC 1 30 11 5 14 42 – 40 35
12 Csepel-Kordax 30 8 11 11 23 – 26 35
13 Vác FC-Samsung 30 8 11 11 37 – 44 35
14 Parmalat FC 30 9 7 14 44 – 50 34
15 Nagykanizsai Olajbányász SE 30 7 6 17 24 – 57 27
16 EMDSZ-Soproni LC 2 30 6 10 14 36 – 56 25
Nekünk, lokistáknak talán nagyobb siker volt ez, mint a Fradi-szurkolóknak a huszonvalahanyadik bajnoki címük. A debreceni csoda elkezdődött, emlékét pedig rosszabb napjaimon manapság is felidézem eme nagyszerű, Hajdú-Bihar Nap által kiadott magazin segítségével.
Íme a Bronzkorszak, amelyet kincsként őrzök lassan 26 éve:
Többek között azt is megtudhattuk belőle, hogy mi Dombi Tibi végzettsége (azóta már leérettségizett), mi Sándor Tamás kedvenc filmje, és hogyan vélekedett Garamvölgyi Lajos a Loki-Vasas meccs félbeszakításáról.
Idősebb és ifjabb Sándor is nagy Milan-szurkoló volt:
Dombi esései már akkor is sok indulatot kavartak, pedig még a karrierje elején járt:
Igaz, hogy tíz évvel később a Loki bajnok lett, és a következő években páratlan sikersorozat részesei lehettünk, de a szívemhez mégis ez a ’95-ös bronzérem áll legközelebb.
Sz. Sz.
