Száz Loki-drukker szurkolhatja ki a Honvéd elleni győzelmet

Sport

Fontos pontokat kellene szereznie a Lokinak a bentmaradáshoz a Budapest Honvéd otthonában. A fővárosiak a Magyar Kupában is érdekeltek (döntősök), így abban bízhatunk, hogy nem a DVSC elleni meccs lesz számukra az elsődleges prioritás.

Természetesen Pisont István, a Honvéd kinevezett vezetőedzője győzelmet vár csapatától:

Természetesen rendkívül boldogok vagyunk, hogy bejutottunk a Magyar Kupa döntőjébe, most viszont a bajnokságra és a Debrecen elleni mérkőzésre kell figyelnünk – kezdte a hazaiak egykori klasszis játékosa, Pisont István. – A célunk, hogy erre a találkozóra is a lehető legjobban készüljünk fel, hiszen fontos meccs előtt állunk, új időszámítás kezdődik a bajnokságban, és nagyon sokat jelente, ha jól tudnánk rajtolni az újrakezdődő szezonban. Bízom benne, hogy megfelelő állapotban leszünk, ezen dolgoztunk a kupaelődöntő óta, amelynek sikere mentálisan rengeteget jelentett nekünk. A Debrecen jó meccset játszott a Fradi ellen, erős csapat érkezik hozzánk, de mindenféleképpen győzni akarunk vasárnap

– nyilatkozta a klub egykori legendás játékosa.

A vasárnap 18.55 órakor kezdődő (TV: M4 Sport) rangadóról a Loki vezetőedzője, Vitelki Zoltán a dvsc.hu-nak elmondta, mindenáron három ponttal kell hazatérni az Új Hidegkuti Nándor Stadionból.

Azt gondolom, a Ferencváros fogható lett volna legalább egy pontra, emiatt van bennem hiányérzet. Ezt látom és érzékelem a játékosokon is, de a heti edzésmunkára nincs kihatással, sőt, tökéletesen zajlik. A labdarúgók átérzik a Honvéd elleni rangadó fontosságát, úgy kell felfogunk, hogy minden meccs egy újabb lehetőség a korrigálásra és a javításra. Egy találkozót sem szabad félvállról vennünk, természetesen a Kispest elleni sem lesz másként. Vasárnapi ellenfelünknél látható, hogy más felfogásban futballozik az új edzővel, és felállási formában is mást próbál játszani. Stabil Honvédra számítok, megvannak azok a labdarúgói, akikre nagyon oda kell figyelnünk. Nem téveszt meg az sem, hogy 120 perces kupameccset játszottak és készülhetnek a jövő heti fináléra. Csak arra koncentrálunk, hogy mindenáron három pontot szerezzünk ellenük. El kell hinnünk, hogy alkalmasak vagyunk rá

– nyilatkozta Vitelki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük