A Liu testvérek 1000 méteren is döntőt futnak

Sport

Az eddig három érmet, közte két aranyat nyert Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang is döntőbe jutott 1000 méteren a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján. A nőknél Jászapáti Petra és Lockett Deanna a kisdöntőben szerepelhet.

A szövetségek és az eseményen érintett klubcsapatok kabalafiguráinak négykörös versenye vezette fel a délutáni programot, ahol a jókedv jegyében egy négyéves kislány volt a rajtbíró Kövér Balázs segítője. A madarak és medvék kavalkádjából a játékvezető-asszisztens bejelentése szerint “a kutyus” nyert, ami Korit, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség magyar vizsláját jelentette.

Ezt követően már a versenyzőké volt a főszerep, először a nők 1000 méteres távján szólították jégre a korcsolyázókat, köztük rögtön az első negyeddöntőben Jászapáti Petrát. A 21 éves magyar nehéz futamba került, és bár nagyot küzdött a sok fizikai kontaktot hozó versenyen, a célba érkezéskor nem volt továbbjutást érő helyen. A zsűri sokáig videózott, és végül Jászapáti számára kedvező döntést hozott: az egyébként első helyen végzett, címvédő orosz Szofija Proszvirnovát kizárta a magyar versenyzővel szembeni szabálytalan előzés miatt, Jászapátit pedig továbbjuttatta.
Bácskai Sára Luca a harmadik negyeddöntőbe került, ahol sokáig a negyedik pozíciót foglalta el. Kér körrel a vége előtt előzött, és az eddig Debrecenben kettőből kettőt nyert holland Suzanne Schulting, valamint a lengyel Natalia Maliszewska mögött harmadik helyen zárt, így bízhatott az idővel való továbbjutásban.

Az ausztrál születésű Lockett Deanna az utolsó ötösben futott, és ő is a negyedik pozíciót vette fel a rajt után. Bácskaihoz hasonlóan két körrel a vége előtt indította meg a hajrát, és mivel harmadikként zárt, neki is az órát kellett figyelnie: végül épp Bácskait ütötte el a továbbjutástól.

Az elődöntők során Jászapáti kezdetben a harmadik helyen korcsolyázott, és bár kívülről feljőve néhány pillanatig az élen haladt, hamarosan a negyedik helyig esett vissza. Mivel ezen a pozíción már nem tudott javítani, a B döntőre készülhet.

Lockett a másik csoportban szerepelt, és hat körrel a befutó előtt nagyszerű előzéssel az élre tört. Két kör elteltével az orosz Jefremenkovával csatázott, kibillent az egyensúlyából, ezzel pedig annyi időt és energiát veszített, hogy a többiektől jócskán leszakadva ért célba, azaz ő is a B döntőben folytathatja.

A férfi negyeddöntőket magyar szempontból az 1500 méter debreceni Európa-bajnoka, Liu Shaoang nyitotta, aki Krueger Cole-lal szerepelt azonos csoportban. A két hazai versenyző a hajráig utazott a mezőnyben, ott aztán – Krueger vezetésével – a második és harmadik helyre jöttek előre. Liu hamarosan már első volt, az amerikai születésű magyarnak azonban nem sikerült bejönnie mögötte a második helyen, és harmadikként zárt.

Az 500-on Eb-aranyérmes Liu Shaolin Sándor az utolsó negyeddöntőben szerepelt, és különösebb megerőltetés nélkül, sima futamgyőzelemmel jutott tovább.

Az elődöntőben a testvérpár azonos ötösben állt rajthoz, Shaolin csak az ötödik helyre tudott besorolni, Shaoang a második volt. Hat körrel a cél előtt az idősebbik Liu testvér körbekorcsolyázta a mezőnyt, az akkor már éllovas öccse pedig beengedte maga elé az egyenes végén, így ők álltak a továbbjutó helyeken. Innentől kezdve a többiek hiába próbáltak meg mindent, a két magyar taktikus, remek versenyzéssel végig megőrizte pozícióját, és bejutott 15.30 után kezdődő fináléba.