Újra hazai pályán a DEAC floorballosai

Sport

Majdnem két hónapnyi kihagyást és négy idegenbeli fellépést követően ismét hazai pályán láthatjuk a DEAC floorballosait: a Salming OB I listavezetője a harmadik helyen tanyázó Phoenix Wizards-ot látja vendégül szombaton délután.

A DEAC a bajnokságban továbbra is hibátlan: amennyiben a varázslókat is sikerül legyőzni, akkor zsinórban tizedik győzelmét zsebelheti be a debreceni csapat. Ehhez az is kell, hogy a múlt hétvégén mutatott jó forma (16:2-es győzelemmel kezdtek 2020-at az egyetemista csapat) mellé kellő alázat is társuljon. Vélhetően ezzel nem lesz baj, annak ellenére se, hogy számos játékost lesz kénytelen nélkülözni az együttes. A sérüléséből Lippai Péter és Szabó Bence még mindig nem épült fel, mellettük még egy sornyi játékos pótlását kell megoldania Varga Tibornak. A múlt héthez képest viszont játékra jelentkezik Tarsoly Ádám és Pál Lóránt is, valamint Varga János a hazai közönség előtt is leteheti a névjegyét. 

A debreceniek egyik gólfelelőse, Hoffmann Tamás hétvégén tovább gyarapítaná a saját és a csapata pontjait is. „Szombaton az első hazai tétmeccs vár ránk 2020-ban a Phoenix Wizards ellen. Remélem, hogy sikerül átmentenünk a múlt heti jó formánkat, mert nem lesz könnyű dolgunk, de a célunk nem más, mint a két pont megszerzése, amiért mindent meg is fogunk tenni.”

Ami a vendégeket illeti: kissé döcögősen indította a bajnokságot a fővárosi gárda, az utóbbi öt mérkőzésen viszont nem találtak legyőzőre a varázslók. Ennek a jó formának is köszönhető, hogy már a tabella harmadik helyére kapaszkodott fel Csordás Tamás együttese. A Wizards mindig is jó csapategységéről és taktikai felkészültségéről ismeretes: ezúttal is egy várhatóan nagyon készülnek a debreceniek játékából. 

A fővárosiak részéről szintén egy támadót, Mátó Zsombort értük el. „Alázatosan és tudatosan készülünk a hétvégi mérkőzésre. Meglestük a komáromi meccseteket, gratulálok! Hogy mit várok ettől a mérkőzéstől? Először is indokolatlanul sok kapu alatti zorrozást, másodszor pedig egy parázs, de alapvetően jó hangulatú mérkőzést várok. Győzni szeretnénk, harapni fogunk.”

Ami a két csapat közös múltját illeti: kilenc tétmeccs van már az együttesek mögött és egészen kiegyensúlyozott adatokat láthatunk. 4 debreceni siker mellett 2 döntetlen és 3 Wizards győzelem teszi teljessé a képet, a gólarány 51:43 az egyetemisták javára. Legutóbb éppen két esztendővel ezelőtt, egy Magyar Kupa találkozón nyert legutóbb a fővárosi csapat, azóta egy döntetlen mellett két debreceni siker született.

2020-ban tehát szombaton, 17:00-kor láthatjuk először hazai környezetben a DEAC floorballosait a Böszörményi úti tornacsarnokban. A srácok igyekeznek ezúttal is szép játékkal előrukkolni, érdemes lesz őket a helyszínen buzdítani! Aki mégse tud megjelenni, azok YouTube-on is bekapcsolódhatnak a mérkőzésbe.

Salming OB I, 12. forduló:
Debreceni EAC – Phoenix Wizards
2020. január 18. (szombat), 17:00
Debrecen, Kecskeméti János Sportcsarnok (Böszörményi úti Campus)

Facebook eseményhttps://www.facebook.com/events/2486887121550647/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.