A klubért, a városért és a szurkolókért is hajt a Loki a Diósgyőr ellen

Sport

Keleti rangadó lesz szombaton Debrecenben, a DVSC a Diósgyőrt fogadja. A Loki idehaza hagyományosan jól szerepel a DVTK ellen, ezt a jó sorozatot most sem szeretné megszakítani a Herczeg-legénység. A Loki vezetőedzője szerint nem is lehet elfogadható más eredmény, csak a győzelem.

Azt gondolom, most a legkevésbé sem szabad az ellenféllel foglalkoznunk, hisz ezúttal az a fontos, hogy mentálisan rendben legyenek a játékosok. Nemcsak magunkért, hanem a klubért, a városért és a szurkolókért is játszunk majd, akik ráadásul 25. születésnapjukat ünneplik – mondta Herczeg András. – Mindenkinek mindent el kell követni, hogy a győzelem reményében lépjünk pályára és nyerjünk. Ezen a találkozón senki nem lehet fáradt, fásult, enervált, mindenkinek a maximumot kell nyújtani ahhoz, hogy itthon tartsuk a három pontot a DVTK ellen

– mondta Herczeg András a dvsc.hu-nak.