Csalt a nyelvvizsgával a háromszoros magyar olimpikon – így magyarázta tettét

Sport

Hozott egy rossz döntést, most ihatja a levét.

A HVG derítette ki, hogy a júliusban kirobbant nyelvvizsgahamisítási ügy főszereplője a világbajnoki ezüstérmes, háromszoros olimpia résztvevő Bor Barna.

A cselgáncsozó a Nemzeti Sportnak elismerte hibáját, mint fogalmaz, a szóbeli vizsgája megvolt, de az írásbeli nem jött össze, pedig sokszor próbálkozott vele. Nagyon el volt keseredve, ezért hozott egy rossz döntést.

De emberek vagyunk, s hibázunk, és én most vállalom is a hibámért a felelősséget. A végzést megkaptam az ügyészségtől, a pénzbírságot befizetem, valóban nem szép történet, de az én ügyem. Most a hírhajhászás érdekében sokan próbálnak leírni, úgy fogalmaznak egyesek, akik nem is ismerik a pályafutásom, hogy így nem lehetek példakép. Pedig sportolóként mindig becsülettel képviseltem az országot, rengeteget adtam a magyar dzsúdónak, a magyar sportnak, és ettől az esettől függetlenül én ugyanaz a Bor Barna vagyok. Az az ember, aki eddig is voltam, aki szereti a cselgáncsot, a munkáját, aki az edzőteremben tudásával, hozzáállásával igenis példát mutat a gyerekeknek. Azt hiszem, sok ezerszer fontosabb probléma van a világban, amivel foglalkozni lehetne.

– nyilatkozta Bor Barna.

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Bethlen utca

45 m2-es lakás kiadó
100 000 Ft

Debrecen, Hatvani István utca

lakás kiadó
50 000 Ft

Debrecen, Petőfi tér

45 m2-es lakás kiadó
110 000 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.