Tour de Hongrie

Tour de Hongrie – Cseh siker a hajdúszoboszlói sprintben, továbbra is Neilandsé a sárga trikó

Sport

A cseh Alois Kankovsky nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny harmadik versenynapjának második félszakaszát, míg összetettben továbbra is a lett Krists Neilands áll az élen.

Péntek délután a Tiszafüred és Hajdúszoboszló közötti 69 kilométeres – sík, mindössze 178 méter szintkülönbségű – etap várt a mezőnyre, amely délelőtt már teljesített egy 115 kilométeres távot. Ezen Lovassy Krisztián diadalmaskodott, ám ő újabb támadást nem tervezett, és ebben hozzá csatlakozott Dina Márton is. A Kometa magyar bringása az MTI-nek a tiszafüredi ebéd közben elmondta: nagy valószínűséggel nem engednek el szökést az igen rövid távon, ám ha mégis, a próbálkozóknak csekély esélyük lesz hazaérni.

A szakasznak 32 fokban vágott neki a 113 versenyző, és az első néhány kilométert sikertelen szökések jellemezték, aztán egy szlovák versenyző, Ján Andrej Cully (Dukla Banska Bystrica) és az összetett utolsó helyén álló Vas Balázs el tudott tekerni a mezőnytől. A rövid etap egyetlen gyorsasági részhajráját a Kilenclyukú hídon jelölték ki, ezen Vas második lett, míg a mezőny elején Fetter Erik megszerezte a harmadik helyet és az ezzel járó egy másodperc időjóváírást. A Hortobágyon – 12 kilométer szökés után – beérték a magyar válogatott színeiben versenyző Vast, épp amikor az út mentén betyárnak öltözött két lovas vágtatott a mezőny mellett.

Cully tovább haladt a kezdődő esőben, az őt másfél perc lemaradással üldöző mezőny élén pedig a fehér trikós Dina Márton csapata, a Kometa, illetve a címvédő olasz Manuel Bellettit segítő Androni Giocattoli-Sidermec haladt. Az utolsó húsz kilométerre fordulva Valter Attila együttese, a CCC Development Team is beállt vezetni a már száraz időben, és 34 kilométernyi szökés után be is fogták Cullyt.

A mezőny az Androni és a CCC vezetésével kezdte meg a két, egyenként 4,5 kilométeres kört a fürdővárosban, a végén pedig – a várakozásoknak megfelelően – mezőnyhajrá döntött a szakaszgyőzelemről, melyben az Elkov-Author cseh versenyzője, Kankovsky diadalmaskodott a holland Wouter Wippert és Belletti előtt. Utóbbi két másodperc jóváírásának köszönhetően faragott hátrányából, de a lett Krists Neilands így is magabiztosan őrizte meg sárga trikóját, mivel a mezőnnyel együtt ért célba.

Másfél kilométerrel a cél előtt négyen buktak, köztük a magyar válogatott Karl Ádám, és Valter Attila is megtorpant, miután éppen előtte történt az eset.

A legjobb magyart illető fehér trikót az időjóváírásnak köszönhetően Fetter vette át, s mint azt az MTI-nek elárulta: a részhajrá előtt néhány kilométerrel döntötték csak el, hogy rámegy a jóváírásra.

“A harmadik helyért járt egy másodperc, gyorsan összeraktuk a vonatot és sikerült is megszerezni a pozíciót, így néhány századdal ugyan, de átvettem a trikót.”

Szombaton a királyetap vár a 40. magyar körverseny mezőnyére: a Karcagról induló 138 kilométeres táv a Kékestetőn, hegyi befutóval ér véget. Fetter elmondta, megkísérlik megőrizni a fehér trikót csapatával, ám úgy vélekedett: “ez pokoli nehéz lesz”.

A szakasz legjobb magyarja a 23. helyen célba érő Filutás Viktor lett, aki az MTI-nek leszögezte: segítette a pénteki két szakasz teljesítésében a pályaversenyeken szerzett rutin.

“Az elsőn elengedtünk egy olyan elmenést, amely mindenkinek jó volt, főleg a magyaroknak, a másodikon viszont sprint döntött, ahol tenni kellett a kereket és jól érkezni. A végén a bukás kicsit hátrébb sorolt, de így is kihoztuk a napból, amit tudtunk.”

Korábbi szemgyulladásáról elmondta, többféle gyógykenőcsöt is használt, és már lát a jobb szemével is.
A királyetapról úgy vélekedett: legfőbb feladatuk a Pannonnal az, hogy a lehető legtovább segítsék Fettert, emellett szökésbe is szeretnének kerülni.

“Maximálisan Eriket fogom segíteni, úgy fogok vigyázni rá, mint egy hímes tojásra” – ígérte.
A Tour de Hongrie vasárnap a Kecskemét és Székesfehérvár közötti 169 kilométeres szakasszal zárul.

Eredmény, 3/b félszakasz:
Tiszafüred-Hajdúszoboszló, 69 km:
———————————
1. Alois Kankovsky (cseh, Elkov-Author) 1:28.04 óra
2. Wouter Wippert (holland, EvoPro Racing) azonos idővel
3. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) a. i.
…23. Filutás Viktor (Pannon Cycling Team) a. i.

korábban:
3/a félszakasz:
Kazincbarcika-Tiszafüred, 115 km:
——————————–
1. Lovassy Krisztián (magyar válogatott) 2:33.21 óra
2. Stanislaw Aniolkowski (lengyel, CCC Development Team) azonos idővel
3. Gasper Katrasnik (szlovén, Adria Mobil) a. i.
4. Jakub Otruba (cseh, Elkov-Author) a. i.
…6. Karl Ádám (magyar válogatott) 4:04 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:
————————
1. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) 13:58:43 óra
2. Belletti 1:05 perc hátrány
3. Louis Bendixen (dán, Coop) 1:10 p h.
…9. Fetter Erik (Pannon Cycling Team) 1:18 p h.
10. Dina Márton (Kometa Cycling Team) a. i.