Jászberény-DEAC NBIII-as meccs

A jászberényi kapusedző azt mondja, nem a DEAC színesbőrű játékosát négerezte, hanem a partjelzőt

Sport

Elszabadultak az indulatok a múlt vasárnapi Jászberény-DEAC NBIII-as meccs alatt. A 4-0-s jászberényi sikerrel végződő mérkőzésen a DEAC korábbi hondurasi válogatott középpályása, Luis Ramos előbb durván lekönyökölte Szemere Balázst – ezt ugyan lefújta a játékvezető, ám sárga lapot nem neki, hanem a reklamáló Farkas Jánosnak adott –, majd nem sokkal ezt követően Farkas Jánost könyökölte le úgy, hogy a berényi támadónak fájdalomcsillapítót kellett bevennie, végül a 35. percben – tehát még mindig az első félidőben – Ludasi Martint talpalta le annyira, hogy a berényi középpályásnak a térde alatt csontig felszakadt a bőr, és mentővel kellett kórházba szállítani.

Utóbbi eset annyira felpaprikázta Rézsó Pétert, az ellenfél kapusedzőjét, hogy a játékvezető jegyzőkönyve szerint olyan rasszista szó hagyta el a száját, hogy el kellett küldeni a kispadról. Az MLSZ Rézsót tízmeccses eltiltással sújtott, mint indokolták, a kapusedző

az ellenfél játékosát megsértette emberi méltóságában, amikor bőrszínére utaló kifejezést ordított felé.

Dr. Gottdiener Lajos, a Jászberény elnöke a Nemzeti Sportnak érdekes magyarázatot adott:

Tény, hogy elhangzott Rézsó Péter szájából, hogy »gusztustalan néger«, de kapusedzőnk elmondása szerint ezt nem a hondurasi játékosnak, hanem az egyik asszisztensnek címezte. A meccs azután vált feszültté, hogy Luis Ramos elkövette ezt a három durva szabálytalanságot, a szidalmak is ezért érkeztek felé a szurkolók részéről, és nem azért, mert színes bőrű! Természetesen nem tartjuk helyesnek kapusedzőnk viselkedését, reméljük, tanul mindebből és nem követi el még egyszer. Munkájával elégedettek vagyunk, házon belül nem kap büntetést. Szerencsére a szövetségi szankció értelmében nem tiltották el mindennemű sporttevékenységtől, hétközben dolgozhat, míg a meccseket a lelátóról figyelheti. Fellebbezésnek viszont nincs értelme, mert a fegyelmi szabályzat értelmében tíz mérkőzésnél kevesebb eltiltást úgysem kaphatott volna.

A 34 esztendős Luis Ramos csakfoci.hu-nak az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy nem szándékosan szabálytalankodott Ludasi Martinnal szemben, és nem ez az első eset, hogy gondjai vannak a bőrszíne miatt, de szerinte a jászberényi helyzet minden eddigi szituáción túltett.

 A megsérült játékos eseténél sajnálatos, ami történt, de tegyük hozzá, ellenfelem azzal a szándékkal érkezett a szituációba, hogy leütközzön, odanyomjon egyet. Megszereztem a labdát, aztán amikor földet értem, a lába épp az enyém alá került. Nem szándékosan léptem rá, nem tudtam már hová helyezni a testsúlyomat az érkezésnél. Nem is észleltem, hogy baj van, továbbpasszoltam a labdát, utána néztem vissza, és láttam, hogy a földön fekszik. Amikor ránéztem, káromkodott, mindenfélének elmondott, akkor is inzultált, amikor odaléptem, hogy bocsánatot kérjek tőle

– mondta Ramos, hozzátéve, nem ez az első ilyen eset, hogy a bőrszíne miatt találják meg, de Jászberényben minden eddigin túltett a helyzet.

A találkozót követően elnézést kértem a helyiek edzőjétől, majd odamentem a megsérült játékoshoz is, de ő nem akart velem kezet fogni, csak annyit mondott, hogy »hagyjál békén!« Szomorú, hogy ilyenek előfordulnak, bár korábban, az NB I-ben ritkán volt példa erre, de inkább a kisebb településeken vannak beszólások. Néha az az érzésem, hogy egyes helyeken korábban még nem láttak színes bőrű embert…

– panaszolta a játékos.

A Nemzeti Sport Online megkeresésére a Debreceni Egyetem Atlétikai Club közleményben reagált a történtekre.

A Debreceni Egyetem Atlétikai Club (DEAC) hondurasi játékosa, Luis Ramos hosszú évek óta szolgálja a debreceni labdarúgást. Élvonalbeli labdarúgóként elévülhetetlen érdemeket szerzett hazánk egyik legkiválóbb és legeredményesebb klubja, a DVSC hazai és nemzetközi sikereiben egyaránt. A sportághoz, munkához való hozzáállásával, valamint a mérkőzéseken mutatott játékával az évek során kivívta mind a debreceni futballszurkolók, mind a labdarúgásban jártas szakemberek elismerését.

A középpályás egy éve, 2018 tavasza óta futballozik a DEAC-ban. Alapembere az NB III-ban azóta stabil középcsapattá vált egyetemi együttesnek. Játékosunkat ebben az időszakban – ezidáig – rasszista megnyilvánulás nem érte.

A Debreceni Egyetem Atlétikai Club elítél mindennemű rasszista megnyilvánulást. Egyben teljes mértékben elhatárolódik a Jászberény kapusedzőjének április 14-i, DEAC elleni mérkőzésen tanúsított viselkedésétől. Emellett hisszük és valljuk, hogy a játékosok szabálytalanságainak szankcionálása a mérkőzéseken a mindenkori játékvezető joga és feladata. A szóban forgó találkozó mindösszesen két sárga lapot hozott, egyet-egyet mindkét oldalon. Luis Ramos a mérkőzésen 59 percet játszott, sárga lap nélkül zárta a berényiek nagy különbségű sikerével végződő találkozót.

A Debreceni Egyetem 119 országból származó csaknem 6000 külföldi hallgatójára is figyelemmel a DEAC sportcsapatai és játékosai – beleértve a labdarúgócsapat tagjait is – a fair play, illetve az egymás tiszteletén alapuló küzdelem szellemében lépnek pályára hétről hétre. Edzőink – szakosztálytól függetlenül – a pályán és azon kívül is a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre nevelik már utánpótláskorú játékosaikat is.”

Majd jött a Jászberény sértődött reakciója

Azóta a Jászberény is közleményben reagált az eseményekre.

Klubunk a Jászberényi FC elítél mindenféle rasszizmussal, diszkriminációval kapcsolatos tettet. Sajnálatos módon a múlt vasárnapi, JFC–DEAC (4–0) bajnoki mérkőzésről mégis mindenkinek ez jut eszébe.

Kapusedzőnk, Rézsó Péter száját valóban sportpályára nem illő mondatok hagyták el. Éppen ezért klubunk nem is fellebbez a döntés ellen, s bármilyen fájdalmas is számunkra a 10 meccses eltiltás, elfogadjuk azt.

De… Nem mehetünk el szó nélkül a debreceniek játékosa, Luis Ramos viselkedése, valamint a játékvezetői hármas tevékenysége mellett, hiszen a megtorlatlanul hagyott szándékos szabálytalanságok voltak az okozói Rézsó Péter kirohanásának. Amint azt felvételeink is tanúsítják, a hondurasi játékos szándékos szabálytalanságokkal próbálta megfélemlíteni labdarúgóinkat – Szemere Balázs és Farkas János csak a szerencsének köszönheti, hogy megúszta sérülés nélkül – és okozott olyan súlyos sérülést, hogy Ludasi Martint mentővel kellett kórházba szállítani. Mindezt a játékvezető és asszisztense sem vette észre – nemhogy nem büntette azonnal piros lappal a brutális belépőt, még le sem fújta az esetet. Pedig 10 méteres körzetben senki nem volt, nem takarta a kilátást. Ramos szánalmas magyarázkodása, hogy Ludasi Martin támadt rá durván és ő a vétlen fél, a felvételt látva enyhén szólva is nevetséges!

Ramos szándékos, durva szabálytalanságának, a megtorlatlanul hagyott faultoknak semmi köze nincs a játékos bőrszínéhez! Érdekes módon, a DEAC másik színes bőrű futballistáját, Ibrahima Sidibét egyetlen szóval sem bántották a pályán kívülről!

Egy szóval, a Jászberényi FC játékosai, vezetői, edzői, szurkolói ugyanannyira elítélik a rasszizmust, mint az ellenfelet megfélemlíteni akaró, brutális, durva szabálytalanságokkal sérülést okozó labdarúgót. Talán ezeket is észre kellett volna venni a játékvezetőnek és asszisztensének, s akkor elkerülhetőek lettek volna a valóban sportpályára nem illő mondatok!”