Szabó József “Joe” 50 éves

Sport

Vasárnap ünnepli 50. születésnapját Szabó József, vagy ahogy mindenki ismeri “Joe”, olimpia, világ- és Európa-bajnok úszó.

“Onnantól kezdve, hogy elkezdtem versenyekre járni, egy pillanat alatt megszerettem az úszást. Tizenhárom éves koromban nagyjából pedig már tudtam, hogy ezt akarom csinálni, és bajnok akarok lenni” – nyilatkozta az MTI-nek Szabó Joe, aki hatévesen orvosi tanácsra kezdett el úszni.

Kezdetben a Vasasnál sportolt, aztán a Honvédban a legendás Széchy Tamás kezei alatt pallérozódott: “Óriási fegyelem volt, ha reggel nyolc órakor kezdődött az edzés, akkor mi már tíz perccel korábban libasorban álltunk. Visszagondolva úgy érzem, ez volt a titka annak, hogy ilyen jó eredményeket értünk el.”

Szabó Joe 1986-ban tizenhét évesen, óriási meglepetésre 200 méter mellen világbajnok lett, igaz, ahogyan elmondta, ő győzni ment Madridba.

“Ez volt az első felnőtt világversenyem, amire én úgy utaztam ki, hogy jó időket akarok úszni és a lehető legjobb helyen szeretnék végezni. A siker után már ott lebegett a szemem előtt a szöuli olimpia” – fogalmazott a férfi mellúszás első magyar olimpiai bajnoka.

Kiemelte, ötkarikás aranyérmét pályafutása legkeményebb 13 hónapja előzte meg: “Az 1987-es Európa-bajnokság után egy hét pihenőt kaptunk, utána szeptember 1-én indult a felkészülés, ami gyakorlatilag az aranyérmem napjáig, azaz 1988. szeptember 23-ig tartott. Borzalmas egy év volt…”

A klasszis úszó hozzátette, az olimpiai után három hónapos pihenőt kaptak, ez pedig gyakorlatilag meg is határozta a pályafutása további részét: “Én gyakorlatilag ebben az időszakban nem is találkoztam a vízzel, egész egyszerűen eltűntek azok a folyamatok, amikre szükség lett volna az edzések során. Ugyan még megpróbálkoztam a folytatással, de végül úgy döntöttem, hogy befejezem az úszást. Nem volt nehéz elengedni, hiszen én tizenkilenc éves koromra gyakorlatilag mindent elértem, amit egy úszónak lehet.”

Szabó Joe az olimpiai és világbajnoki cím mellett Európa-bajnokságon egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett.