Norvég edzője lesz a debreceni női kézilabdásoknak

Sport

Nyártól Pal Oldrup Jensen lesz a DVSC-TVP női kézilabdacsapatának edzője. Az 52 éves norvég szakember 2012 és 2014 között a fehérvári együttest irányította.

A debreceni klub tájékoztatása szerint a tréner két évre kötelezte el magát.

“Azóta is napi rendszerességgel követem a magyar bajnokság történéseit, hogy eljöttem Székesfehérvárról, és felfigyeltem rá, hogy a DVSC szezonról szezonra előbbre lépett”

– nyilatkozta Jensen a hajdúsági együttes honlapjának. Hozzátette: a játékoskeretben lát “potenciált”, de mivel a magyar bajnokságot a világ egyik legerősebbjének tartja, “nagy kihívás” lesz számára, hogy elérjék a céljaikat és közben fejlődjenek.

A norvég szakember a fehérváriakkal kétszer az ötödik helyen zárt a bajnokságban, második idényében pedig az EHF Kupában elődöntős volt.

A DVSC 11 bajnoki mérkőzésen tíz pontot szerzett, jelenleg a kilencedik helyen áll a bajnokságban. A szlovén edző, Anton Tiselj január elején távozott, helyét Vida Gábor vette át, aki nyártól Pal Oldrup Jensen segítőjeként dolgozik tovább.