Kosárlabda 3×3 U18 Európa Kupa és World Tour Masters a Kossuth téren

Sport

A 2015 június elején rendeztek először Debrecenben, a Nagytemplom előtti téren, nemzetközi, úgynevezett 3×3-as kosárlabda mérkőzéseket. Akkor a világ legjobb 18 éven aluli fiú és lány kosarasai mérték össze tudásukat. A két évvel ezelőtti sikeres rendezés eredményeként, a világon eddig egyedülálló módon, a nemzetközi szövetség (FIBA), tavaly egy 3 éves szerződést ajánlott fel, 6 világesemény megrendezésére a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének. Mind a hat esemény helyszínének Debrecent választotta a hazai szakszövetség. Az U18-as fiú és leány kontinensviadal mellett a férfi elit kategória legjobbjainak részvételével zajló úgynevezett World Tour Masters egyik állomása is lett Magyarország második legnagyobb városa. A világversenyeknek azonban itt még nem lesz vége, hiszen 2019 nyarán a felnőtt Európa-bajnokság házigazdája is lesz a cívisváros, mely egyúttal már egy olimpiai kvalifikációs torna is lesz.

Idén augusztus 31. és szeptember 1. között lesz a világ legjobb 3×3-as férfi elit kategória csapatainak egyik selejtező helyszíne Debrecen. A cívisváros az ötödik állomáshelye a sorozatnak, olyan neves rendezővárosok közé sikerült bekerülni, mint a kanadai Saskatoon, a japán Utsonimiya, a cseh Prága, a svájci Lausanne, a kínai Chengdu vagy éppen Mexikóváros. Nem egyszerű bejutni a World Tour Masters fordulókra, hiszen csak a világranglista pontok alapján, valamint a selejtezőkön kibocsátott szabadkártyával kvalifikálhatja magát az adott csapat. A hét állomáson összegyűjtött pontok alapján végül rangsorolják a csapatokat, és a legjobb 12 együttes nevezhet a Pekingi nagydöntőre. Az idei az első sorozat, amikor már abban a tudatban versenyeznek egymással a csapatok, hogy a szakágat beválasztották a Nyári Olimpiai Játékok versenyszámai közé. Így 2020-ban, Tokióban már olimpiai érmeket kapnak majd a sportág legjobbjai.

A cívisvárosi versenyen is négy hármas csoportba sorsolják a csapatokat. Az augusztus 30-i utolsó szabadkártyáért folyó küzdelmek után, augusztus 31-én már a csoportmérkőzéseket láthatják a Kossuth térre kilátogatók, míg szeptember 1-én a legjobb nyolc csapat küzd meg egymással a helyezésekért és a világranglista pontokért.

A World Tour Masters debreceni állomásának döntője szeptember 1-én, pénteken, 21.15 órától lesz. Természetesen idén is lesz a World Tour keretében látványos zsákolóverseny, valamint a mesterlövészeknek meghirdetett hárompontos dobó verseny.

2017. szeptember 1. és 3. között, 12-12 nemzet legjobb, 18 éven aluli fiú és lány 3×3-as kosarasai küzdenek majd meg a kontinens bajnoki címért.

A magyar lányok az A-csoportban szerepelnek. 2015-ben EB-t nyertek, míg tavaly a második helyen végeztek Debrecenben. Az egyik ellenfelük Olaszország lesz, akit a szolnoki selejtezőn, hosszabbításban sikerült legyőzni a négy közé jutásért. A hármas utolsó tagja Lettország lesz, akik a hazai rendezésű selejtezőn az ezüstérmet szerezték meg.

A lányok szeptember 1-én 11.00 órától a lettekkel, 14.05 órától az olaszokkal játszanak. A lány döntő időpontja: szeptember 3. 20.40.

A magyar fiúk a D-csoportba kerültek, ahol a szolnoki selejtezőt megnyerő észtekkel és a mindig erős szerbekkel küzdenek meg a továbbjutásért.

A fiúk szeptember 2-án 17.20 órától a szerbekkel, 21.05 órától az észtekkel játszanak. A fiú döntő időpontja: szeptember 3. 21.10.

A hármas csoportokból, mind a lányoknál, mind pedig a fiúknál, két csapat jut tovább a középdöntőbe.

Az U 18-as EB keretében is lesz hárompontos dobó és a zsákoló verseny.

A 3×3-as játék, vagy korábbi nevén a FIBA 33, a kosárlabdázás egy speciális változata. Ahogy a neve is jelzi, három játékos játssza három másik ellen félpályán egy palánkra 12 másodperces támadóidővel. Egy mérkőzés 10 perc tiszta játékidőig vagy valamelyik csapat részéről, 21 pont eléréséig tart.

Mindkét eseményre a belépés díjtalan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.