Felcsendül az új Loki-induló az MTK elleni meccsen

Sport

Hatpontos, élet-halál meccset vív a Loki szombaton este fél héttől a Nagyerdei Stadionban az MTK ellen. Jelenleg csak azért vannak előrébb a debreceniek, mert több győzelmük van.

A szombat esti programként a Loki-meccset választó szurkolók a DVSC honlapján is tájékozódhatnak azokról a kedvezményekről, amelyeket bérletük vagy napijegyük felmutatásával egyénileg, vagy akár családtagjaikkal együtt péntektől vasárnapig a Debreceni Gyógyfürdőben, míg a meccs napján a DKV járatain és az Állatkertben élvezhetnek.

A szervezők igyekeznek mindig újdonságokkal kedveskedni a szurkolóknak, akik ezúttal a mérkőzés előtt a Koroknai Árpád, Kozma Norbert kettős minikoncertjét hallgathatják meg, benne az új Loki indulóval.

A találkozó előtt dr. Horváth Zsolt, az együttes nemrég, sikeres szívműtéten átesett játékosa adja át a csapat által dedikált mezét a jótékony célú licitálás nyertesének. A labdarúgó a DEOEC Gyermek Klinika kardiológiai részlegét kívánja támogatni ezzel.

A szünetben újabb ügyességi vetélkedő vár a drukkerekre, akik közül tízen bekötött szemmel kísérlik meg félpályától kapuig vezetni a labdát. A feladatot sikeresen teljesítőket a debreceni Grand Casino ajándékozza meg.

A szombati összecsapásra érdemes mielőbb online megrendelni a belépőket a www.nagyerdeistadion.hu weboldalon. A DVSC ajándékboltja a stadionban a munkaszüneti nap ellenére pénteken 10-től 15 óráig várja a jegyvásárlókat, míg szombaton teljes nyitva tartással üzemel.

dvsc.hu