Az újonchoz látogat a Loki

Sport

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában idegenben játszik a DVSC, méghozzá az újonc Gyirmót otthonában. A győri együttes idén jutott fel történelme során először az NB I-be, így nincs régre visszanyúló múltja a párharcnak, a két gárda egyetlen egymás ellen vívott mérkőzésére július végén került sor, akkor Herczeg András vezetésével 4-0-ra győzni tudott a Loki a Nagyerdei Stadionban dr. Horváth Zsolt, Korhut Mihály, Tisza Tibor és Takács Tamás góljával.

Mindkét csapat a tabella második felében tartózkodik, a Loki jelenleg a kilencedik 15 szerzett pontjával, a Gyirmót pedig éppen mögöttünk, a tizedik helyen áll 13 ponttal. Urbányi István csapata két fontos találkozót veszített el az elmúlt hetekben, először a másik újonc Mezőkövesd tudott győzni az otthonukban egy utolsó pillanatban szerzett góllal, múlt héten pedig az MTK pályáján szenvedtek szintén 1-0-s vereséget. A mieink legutóbb a Vasas ellen maradtak alul 2-1-es arányban, azt megelőzően pedig Pakson játszottak 1-1-es döntetlent.

A Loki számára mindennél fontosabb lenne a győzelem, hiszen újabb pontvesztésekkel nehéz helyzetbe kerülhetne csapatunk. Leonel Pontes Ferenczi Jánoson és Chukán kívül mindenkire számíthat, így közel teljes kerettel készülhettünk a szombati összecsapásra. A csapat egyébként már pénteken útnak indult és Győrben száll meg, majd szombaton onnan utazik a mérkőzés helyszínére, Gyirmótra.

dvsc.hu