A tavalyinál erősebb keret a DVSC női kézilabdacsapatánál

Sport

A tavalyinál is jobb eredményeket szeretne elérni a következő szezonban a DVSC-TVP NB I-es női kézilabdacsapata.

“A DVSC négy új játékossal erősítette meg keretét” – jelentette be Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A fehérorosz irányító-átlövő Karina Jezsikava az orosz bajnok Asztrahány Asztrahanocska együttesétől érkezett, az orosz átlövő Anna Punko pedig a bajnoki ezüstrémes Rosztov Don csapatát hagyta ott a debreceni lehetőségért. Visszatért a Fehérvár csapatától a Lokiban nevelkedett jobbszélső, Csáki Viktória, az MTK-tól pedig a balszélső Tóth Melindát szerződtette az egyesület – ismertette az ügyvezető, aki hozzátette: új helyzet a klub életében, hogy egyszerre három fronton, a bajnokságban, a hazai kupasorozatban és az EHF Kupában is szerepel a gárda.

A meghatározó játékosok közül ketten távoztak: Kudor Kitti és Karnik Szabina is Dunaújvárosban folytatja pályafutását. Régóta várt sikernek nevezte Debrecen polgármestere, hogy a bajnokságban elért negyedik helynek köszönhetően hosszú idő után a nemzetközi porondon is megmutathatja magát a csapat. Papp László emlékezetett: az önkormányzat által biztosított anyagi támogatás biztos alapot ad a klub működéséhez. A következő szezonban ismét elvárás a csapattal szemben a nemzetközi szereplés kiharcolása, a Magyar Kupában a legjobb négy közé kerülés, az EHF Kupában pedig egyelőre a tisztes helytállás – fogalmazott a polgármester.

A DVSC-TVP mérkőzéseinek többségét továbbra is a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban játssza, a nagyobb meccsekre viszont átköltözik a szomszédos Főnix Csarnokba, így például szeptember 28-án a Győrt is ott fogadja. A Hódos Imre Rendezvénycsarnok felújítására az utóbbi időben mintegy 15 millió forintot költött az önkormányzat, és még idén a nézőtér is megújul, piros-fehér színűekre cserélik a régi székeket – közölte Papp László. A csapat vezetőedzője szerint a tavalyinál erősebb kerettel dolgozhat idén. A szlovén Tone Tiselj elmondta: profi szemléletű közösség kovácsolódott össze Debrecenben, ugyanakkor a DVSC várható szerepléséről nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.